Téma
Háború idézetek
-
Életének nagy ügye az volt, hogy gyûlölte az emberiséget. Gyûlölete kérlelhetetlen volt. Világosan látta, az élet rettenetes s nem egyéb, mint csapások sorozata. Királyok ülnek a nép nyakán, háborúk gyötrik a királyokat, pestisbe rohan a háború, éhínség követi a pestist, s az egész együtt vészes ostobaság. Világosan látta, hogy a létezés puszta ténye már magában véve büntetés. Látta, hogy a halál megváltás, tehát ha beteget hoztak elébe, ő meggyógyította. Voltak szíverősítői és italai, amikkel meg tudta hosszabbítani az aggastyánok életét. Talpra állította a bénákat és arcukba vágta: íme, lábra állítottalak. Hát csak vándorolj sokáig a siralom völgyében! Ha szegényt látott, aki már haldoklott az éhségtől, odaadta neki utolsó garasait, s ezt dörmögte: Élj, nyomorult! Zabálj! Tartsd ki sokáig, én nem rövidítem meg rabságodat! Aztán elégedetten dörzsölte kezét, mondván: minden rosszat megteszek az embereknek, amit csak megtehetek. Victor Hugo
-
Azért kerülnek emberek az utcára, mert ma már nem társadalmakban élünk, hanem tömegben. Egy társadalomban senki nem kerül az utcára, mert a közösség megtartja az egyént. Csakhogy az emberiségnek ma már nincs saját lelke - de talán pontosabb, ha úgy mondom, hogy forma- és marketingtervezett, tömeggyártott lelke van. Puzsér Róbert
-
Azzal a tanáccsal, hogy minden ember legyen egyforma szegény, alázatos, lehet járni a világot ott, ahol jámbor népek laknak, s egyik puszta őrzi a másikat; de nem lehet megállni az én hazámban, ahol mind a négy szél irányából ellenség fenyeget, akik ellen fejedelmeink a négy "napvágást" teszik koronázásukkor. Nálunk annak, aki a nép vezére, egyéb dolga is van, mint Istent dicsérni s a világról lemondani. Az nem bocsáthat meg az ellenségének, hanem azon kell hogy legyen, hogy a hazájára törő pusztítónak csontjaiból tetemhalmot rakjon össze. Jókai Mór