Téma
Halász idézetek
-
Egyes filozófusok nem tudnak olyan egyszerûen fogalmazni, mint például, hogy "tegyük fel, hogy egy kutya megharap egy embert". Ehelyett kötelességüknek érzik azt mondani, hogy "tegyük fel, hogy egy D kutya megharap egy M embert T időben", hogy ezzel is bizonyítsák elköteleződésüket a logikai szigor iránt, még akkor is, ha ezután semmit sem csinálnak a D, M és T változókkal. Daniel Dennett
-
Van egy régi történet a csendes-óceáni szigeten élő bennszülöttekről, akik egy tengerparti házban éldegélnek, gyümölcsöt szednek a fáról, és halat fognak a vízből. Egy üzletember jön a szigetre, megveszi az összes földet, kivágja a fákat és gyárat épít helyettük. Felveszi a bennszülötteket, hogy pénzért dolgozzanak benne, és egy nap majd megengedhessék maguknak a szárazföldről hozott gyümölcs- és halkonzervet, egy szép kis salaktömb házat a tengerpart közelében, kilátással a vízre, és szabadok lehessenek hétvégenként, hogy élvezzék. Abban a pillanatban, hogy az emberek elköltöznek a földről, amely közvetlenül ellátta őket, az élethez szükséges dolgok kikerülnek az egyéni ellenőrzésük alól. Azokat a dolgokat, amelyeket korábban meg tudtak termelni a túlélésükhöz, most meg kell fizetniük. Lehet, hogy pontosan ugyanott élsz, ahol egy gyümölcsfa egykoron embereket táplált, de most a gyümölcs nyolcszáz kilométerről érkezik, és darabja harmincöt centbe kerül. Ebben az szétválasztásban rejlik a profit lehetősége.
-
A tévé a legfőbb, az emberek begubóznak a csatornákba, és már nem a szomszédtól vagy a kocsmában vagy akárhol, személyesen szedik fel a híreket. Olyan ez, mint a tónál a horgászok. Régen a horgászok fogták a botot. Ma már senki se fogja: le van támasztva állványra, be van dugva tartóba. A világ a teljes elkényelmesedés felé halad.