Téma
Hegyek idézetek
-
Az életünk olyan, mint egy utazás, sík területen sokáig túlságosan is egyenletes, könnyû és unalmas, a meredek emelkedőkön nagyon nehéz és kínos, de aztán a hegytetőn nagyszerû látvány tárul elénk, elragadtatást érzünk, a szemünk boldog könnyel telik meg, énekelni akarunk és azt szeretnénk, ha szárnyaink lennének! Majd pedig, mivel az ember nem maradhat ott, hanem folytatnia kell útját, ereszkedni kezdünk lefelé a túlsó oldalon, s annyira elfoglal bennünket az, hogy megvessük a lábunkat, hogy el is felejtjük, milyen élményben volt részünk odafenn a csúcson.
-
Az emberek szeretnének kitörni a biztonságos rutinokból, kapcsolataikban vagy máshogy, csak hogy elmondhassák, hogy megtették, ezért másznak hegyet, ezért úsznak a nyílt óceánon. Érezni akarják, hogy képesek megcsinálni, és ha megteszik, oroszlánnak vagy tigrisnek érzik magukat: vadnak, függetlennek és bátornak. James Fallon
-
Én azért is szeretem a hegymászást és a sziklamászást, mert nincsenek értelmetlen szabályok. Nincs felesleges stoptábla, ahol egyébként kilométerekre be lehet látni az utat. Ott az életed múlik minden egyes szabályon. Viszont az expedíciónál mérlegelni kell, hogy ha minden szabályt betartok, nem fogok feljutni. Vállalni kell a kockázatot. Mindig megszegünk valamilyen szabályt, hogy a csúcsra jussunk. Sterczer Hilda
-
Kell, hogy legyen egy cél a fejedben: följutni a csúcsra. De ahogy haladsz fölfelé, egyre több dolgot láthatsz, és semmibe nem kerül néha megállni és élvezni a kilátást. Minden meghódított méterrel egyre messzebb látsz, és ezt ki kell használnod, hogy olyan dolgokat fedezhess föl, amiket addig nem vettél észre. Paulo Coelho
-
Köztudott, hogy az agy megtréfálja az embert a hegyek közt a napsütésben. Megváltozik a perspektíva, gyengül az ítélőképesség. Idefent szokatlanul viselkedett az ember. A világ tetején, távol mindentől. Tekintete újra elsiklott a sziklás csúcsok felett; azon kapta magát, hogy hamisítatlan boldogság járja át amiatt, hogy magasan jár. Az ember alapvető vágya, hogy felemelkedjen és hódítson. Aztán azonnal a következő csúcsot keresi; a következő kihívást. Sophie Kinsella
-
Egy hegy alapjában véve olyan, mint egy ember: ahhoz, hogy szeressük, először meg kell ismerni, és ha már ismerjük, akkor tudjuk, mikor vidám vagy dühös, tudjuk, hogyan bánjunk vele, hogyan kell vele játszani, hogyan kell megóvni, ha bántották, és hogy mikor nem szabad felbosszantani. De van egy fontos különbség: a hegyek, a természet, a föld sokkal nagyobb, mint mi. Sohasem szabad elfelejteni, hogy mi csupán egy kis pont vagyunk, egy pontocska a térben, a végtelenben, és ezek a hatalmas erők bármikor eldönthetik, hogy el akarják törölni ezt a pontot, vagy sem. Kilian Jornet
-
Csak az tud megmászni egy hegyet, aki megadja a testének azt a figyelmet, amit megérdemel. Annyi idő áll rendelkezésedre, amit az élet megenged, ment hát, és ne követeld azt, amit nem kaphatsz meg. Ha túl gyorsan mész, elfáradsz és félúton feladod. Ha túl lassan mész, rád esteledhet és eltévedsz. Élvezd a tájat, a források vizét és a gyümölcsöket, mert a természet nagylelkû, de haladj tovább. Paulo Coelho
-
A hegymászás lépten-nyomon magaddal szembesít. Lehet, hogy beszélni már nem tudok odafönn, de bőven van alkalmam gondolkodni. A csúcson a szó szoros értelmében más perspektívák közé kerülök. Lenézve látom az életemet. Ami valóban fontos, az kiemelkedik, ami lényegtelen, az nem is látszik. Ezt a fajta tudást és látásmódot aztán haza lehet hozni.
-
A falon csak egy valóság létezik, az, amelyikben az ember megpróbál feljutni a csúcsra. Olyan eszközökkel, olyan körülmények közt, amilyenek adva vannak számára. Ez nem az ésszerûség és a tervezés szükségességének elvetését jelenti, hanem éppen a hegymászás lényegére világít rá. Mert az a hegymászó, aki racionális megfontolások alapján akar mászni, végül még a tábort sem hagyja el. Földes András