Téma
Hiány idézetek
-
Maga azt hiszi, a szerelem álmatlanságból, szívdobogásból és remegésből áll? Hát nem. (...) Amikor a legnagyobb tömegben egyedül kezd lenni az ember, ha meg egyedül van, unja és utálja magát... és egyszerre maga mellett akar valakit, aki egészen az övé, úgy, mint a haja vagy a körme... Palotai Boris
-
És leplezetlenül sírni kezdett... de nem a boldogságtól, amit valószínûleg mindenki feltételezett róla. Hanem az ürességtől, amely belülről emésztette. Mert bármennyire is csodálatos volt az, ami vele történt, üresnek tûnt a számára. A párja nélkül, akivel megoszthatná életét, úgy érezte magát, mint egy mozivászon, amelyen csak megjelennek az események és a történések, aztán eltûnnek. Még csak üres sem volt, hiszen a levegőt sem tudta megtartani magában. Lélegzett, belül azonban halott volt. J. R. Ward
-
El sem tudod képzelni, milyen szörnyû látni, ahogy a gyerekednek egyre romlik az állapota, és nincs semmi, amivel segíthetnél rajta. Fent ülsz az érzelmek hullámvasútján, egyszer Istenre haragszol, máskor úgy érzed, elárultak, megint máskor maga alá teper a teljes kudarc és pusztulás érzése. (...) Minden egyéb mögött ott dobol a végtelen kétségbeesés, és ettől valahogy kiüresedsz. Az öröm helyén egy tátongó ûr áll. Nicholas Sparks
-
Nagyon nehéz, ha az ember átél valamit úgy, hogy nem engedik meg neki, hogy az érzéseit kifejezze. Ez olyan, mint egy megfagyott pillanat. Évtizedek múlhatnak el, és az a megfagyott pillanat mindig ott lesz. Valami történik majd, ha kiolvad. Ezt meg lehet érezni, és utána tovább lehet lépni. Addig, amíg ott van fagyottan, olyan, mintha az ember le lenne szögezve valahova. Feldmár András
-
Hát nem marad meg soha semmilyen kapcsolat? Olyan meghittnek, olyan zavartalannak, amilyennek kezdetben látszott? Nem állhat fent soha semmilyen helyzet sokáig? Hirtelen szúrni kezdett a szívem, éles és metsző fájdalommal, kimondhatatlan nosztalgiával csak az imént eltûnt pillanat után is. Végh György