Téma
Humor idézetek
-
Mennyivel könnyebb meghalni azoknak, akik hisznek valamiben! Azoknak, akik hisznek abban, hogy a halál nem mindennek a vége. Azoknak, akiknek a szemében a világ fehérre és feketére válik szét, akik pontosan tudják, mit kell tenniük és miért, akik egy eszme, egy hit fáklyáját tartják a kezükben, és annak fényében minden egyszerûnek és érthetőnek tetszik. Azoknak, akik semmiben sem kételkednek, akik semmit sem bánnak. Az ilyenek könnyen halnak meg. Mosolyogva halnak meg. Dmitry Glukhovsky
-
Van egy fontos különbség a mosoly és a nevetés között. Míg a nevetés a majmok játékmimikájából származik, addig a mosoly ugyanezen majmok önalávető arckifejezéséből. Majmoknál a fogakat eltakaró mimika önalávetést vagy önfeladást jelez, szemben a nevetés fogakat villantó arckifejezésével. A mosolynál is megmutatjuk ugyan a fogunkat, de össze vannak zárva. Mindkettő a barátságról szól, az egyik a kötődésről, a másik az alárendelődésről. Ezért mosolygunk olyan sokat, amikor idegesek vagy zavarban vagyunk, vagy olyasvalakinek mutatnak be, akit nem ismerünk, s úgy gondoljuk, hogy az illető valamiképpen fölényben van velünk szemben. Robin Dunbar
-
Nem bírtam eldönteni, hogy hamvasztást akarok-e, vagy sima elföldelést. Azért sok érv szólt a hamvasztás mellett, de a koporsóra hulló föld hangjának drámaiságáról nehezen bírtam volna lemondani. Annyira morbid, ugye? Inkább vicces. Humor nélkül ezt nehezen lehetne felfogni, senki ne ringassa magát abba a tévhitbe, hogy ezzel nem lehet viccelni. Mert ki kell nevetni ezt az egészet, persze a felelősség birtokában, na, úgy megengedhetjük magunknak a humort. Az élet ennyire sablonos és morbid. Szentesi Éva