Téma
Idő idézetek
-
Hasonló a rossz mûvész (bármekkora tehetség is) a gyerekhez, aki komolyan veszi magát, mert elhiszi, hogy a türelmes és elnéző felnőttek is komolyan veszik, amit csinál. A jó mûvész viszont tudja, hogy amit csinál, legfeljebb is pótcselekvés a munka vagy a harc helyett, nem más és nem több. Csakis ennek felismerésétől, illetve ennek a felismerésnek a hiányától függ, jó avagy rossz mûvész-e valaki. A jó mûvész ezért alázatos és ezért helyezi a mesterségbeli tudást az eredetiség fölé.
-
Bizonyos pillanatokat elragadnak tőlünk, másokat elcsennek, ismét mások meg elfolydogálnak. A legrútabb veszteséget mégis a nemtörődömség okozza. S figyeld csak meg jól, az élet legnagyobb része elillan, ha rosszul cselekszünk, nagy része, ha semmit sem cselekszünk, s az egésze, ha mindig mást cselekszünk. Kit tudsz megnevezni, aki az időnek valamelyes értéket tulajdonít, aki megbecsül egyetlen napot, aki feléri ésszel, hogy naponta meghal? Tévedés ugyanis, ha azt hisszük, hogy a halál még távol van tőlünk: nagy része már el is hagyott bennünket. Lucius Annaeus Seneca
-
Minden dolog lényege a jó időzítés. Gyakran a legjobb ötletek, találmányok és elméletek kidolgozói sem tudnak érvényesülni. Rengeteg olyan zenész, feltaláló, mûvész és egyéb zseni létezett, aki megelőzte a korát, s ezért eleve bukásra volt ítélve, és az utókor is csak néhányukat tudta kimenteni az örök feledés homályából. Neil Shubin
-
"Képzeld el a Földet az emberi élettől mentesen - kizárólag növényekkel és állatokkal benépesítve! Gondolod, akkor is lenne múlt és jövő? Vajon akkor is lenne értelme az időről beszélnünk? A "mennyi az idő?" vagy a "hányadika van ma?" kérdés - ha lenne ott bárki is, akitől megkérdezhetnénk - teljesen értelmetlenül csengene. A tölgyfa vagy a sas csak összezavarodna az ilyen kérdéstől."Hát természetesen most van. Az idő: most. Mi más lehetne?" Eckhart Tolle
-
A mûvészet ára szinte teljesen független az esztétikától: a felbecsülhetetlen értékû mestermû értéktelenné válik, ha kiderül, hogy hamisítvány; konzervdobozok és képregények magas mûvészetté válnak, ha a mûvészeti világ annak kiáltja ki azokat, és attól kezdve látványosan pazarló áruk lesz. Steven Pinker
-
A rossz mûvészet többet tesz a világért, mint a jó. A festők az életük során több időt szánnak a rossz alkotásokra, mint a mestermûvekre, főleg a legelején. És még amikor egy festőből mester lesz, akkor sem sikerül neki minden. Mégis, vannak olyanok, akik az utolsó ecsetvonásukig rosszak. Az ember többet tanul a rossz mûvészetből, mint a jóból, hiszen a hibáid fontosabbak, mint a sikereid. Ráadásul a jó mûalkotások általában ugyanolyan érzést keltenek az emberben: a legtöbb jó alkotás a jónak ugyanolyan fajtájába tartozik. Brandon Sanderson