Téma
Igaz szerelem idézetek
-
A börtön az szó szerint egy gettó, klasszikus értelemben: az USA kormánya ide zárja azokat, akik veszélyesek, és azokat is, akik kellemetlenek lehetnek a társadalom számára: elmebetegeket, anyagfüggőket, olyanokat, akik szegények, mûveletlenek, vagy nincs szakképesítésük. És ez a fajta gettó odakint is létezik, sőt, onnan még nehezebb szabadulni (...). Tulajdonképpen egy nagy forgóajtó választja csak el a kinti vidéki és városi gettót és ezt a benti, formális gettót, vagyis a börtönt. Piper Kerman
-
Ha (...) sokan túl nagy tehernek érzik még a maszkviselést is, kérdéses, hogy mélyebb válság nélkül valaha is rávehető-e egy kritikus tömeg arra, hogy ne akarjon feltétlenül a saját gépjármûvével közlekedni, ne akarjon feltétlenül saját, különálló családi házban lakni, és létezzen környezettudatosabban még sok egyéb tekintetben.
-
A haláltusa leszámolás. E végzetes pillanatban óriási felelősséget érzünk magunkon. Ami volt, összekeveredik azzal, ami lesz. A múlt visszatér, és belép a jövőbe. Amit tudtunk, éppoly rejtélyes lesz, mint amit nem tudtunk, s e két homály, az egyik, amelyben hibáink nyugszanak, egybesugárzik a másikkal, melyben várakozásunk rejlik. A két homály keveredése döbbenti meg a haldoklót. Victor Hugo
-
Az olyan tulajdonságok, mint a hûség, nemeslelkûség stb. nemcsak értelmetlenek, de alighanem elképzelhetetlenek is egy olyan világban, ahol mindig rendben mennek a dolgok. Az az igazság, hogy az emberekben csodált számos tulajdonság leginkább olyankor érvényesülhet, amikor valami szerencsétlenséggel, fájdalommal vagy nehézséggel kell szembenézzenek, csakhogy a gépesítéssel épp a szerencsétlenségeket, a fájdalmat és a nehézségeket akarjuk mindinkább kizárni. George Orwell