Téma
Isten idézetek
-
Az emberek nem egy nap alatt válnak hívővé. Sokan azt hiszik magukról, hogy hívők, aztán valami váratlan dolog hatására elbizonytalanodnak, meginognak. Aztán ismét erőt gyûjtenek, megerősödik a hitük, majd ismét belegurulnak a kételkedés gödrébe. Ez így zajlik egy ideig. Egy bizonyos szint eléréséig hol ide, hol oda vetődünk. Hol hívők, hol istentelenek, hol pedig kétkedők, hol szent életûek, hol pokolravalók vagyunk. Csak így vagyunk képesek fejlődni. Minden lépéssel közelebb jutunk Istenhez. Kétkedés nélkül nincs igazi hit. Elif Safak
-
Hogy az emberi észben megvan és pedig természetes ösztönből bizonyos mértékben az istenség érzése, ez vitán kívül áll. Mert Isten, hogy a tudatlanság ürügyével senki se menthesse magát, maga adta saját ismeretét minden emberbe, maga újítja meg ez ismeret emlékét szüntelenül s növeli mintegy új cseppekkel; hogy midőn egytől-egyig mindenki tudja, hogy van Isten s ez az Isten az ő alkotója. Kálvin János
-
Mit számít Isten szubsztanciájának, hogy hiszek vagy nem hiszek? Úgy mondanám, hogy létezhet egy mozdulatlan mozgató. De ez nem szükségszerûen érthető lény, nem önmagunknak az ősmintája. Amit Istennek nevezünk, lehet olyan személytelen erő, mint a nap, akinek éppoly közömbös, hogy melegével áld vagy tüzével perzsel minket. Anthony Burgess
-
Minél inkább szeretsz, annál nagyobb benned az ima. Minél inkább szeretsz, annál többet kapsz Istentől, mert te is adsz. Bármit is teszel az emberekkel, Isten is ugyanazt teszi teveled. Ha fösvény vagy az emberekkel szemben, akkor Isten is fösvény lesz veled szemben. Ha adsz, Isten is ad. A lét csak egy tükör, mely visszatükrözi arcodat, mely visszhangozza lényedet. Éld a szeretet életét, és akkor belőled is egy Jézus lesz. Jézus azt mondja: Isten szeretet. Osho
-
Csakis akkor teremthetünk kapcsolatot intuíciónk és bölcsességünk forrásával, ha identitásunkat és önértékelésünket többé nem embertársaink véleménye határozza meg; mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy imádjunk valamit, a kérdés csak az, vajon a vélemény, vagy saját szívünk istenét akarjuk-e imádni? Dan Millman