Téma
Jóság idézetek
-
Ha a világ bármikor is jobbá és emberibbé tud válni, az csak az olyan különös embereknek köszönhető, (...) akik sem istent, sem embert nem ismerve - és ugyanakkor Istent és embert is sokkal jobban ismerve, mint talán bármelyikünk -, csak mennek előre, tûzön és vízen át, erővel, szinte már fájó erővel, de mennek, mert tudják, hogy hova kell eljutni ahhoz, hogy a világ jobb és emberibb legyen. Alföldi Róbert
-
A szeretet az egyetlen erő a földön, amelynek bizonyíthatóan semmi előzménye... Nincs alapja. Így hát nem is fogy ki. Hova nyúlunk önmagunkban, amikor úgy döntünk, hogy ezt a pasast, illetve ezt a csajszit minden határon túl elviseljük? E nagylelkûségünkkel megajándékoztuk őt valamivel: a megértésünkkel, illetve azt megelőzően a figyelmünkkel. Így ő most már nem teljesen meztelen. A szeretetünket adtuk neki, azzal ruháztuk fel. Ez a szeretet hatalma: osztogatással gazdagodunk, és sosem egyedül. Kornis Mihály