Téma
Jövőkép idézetek
-
Talán a "jó" dolgok tesztek voltak, egyik-másik valószínûleg igencsak nehéz; a "rossz" dolgokat pedig ajándékba kaptuk, hogy segítsenek felnőni: problémákat azért, hogy megtanuljuk elkerülni őket, rossz szokásainkat, hogy változtassunk rajtuk, feltételeket, hogy elfogadjuk, leckéket, hogy megtanuljuk, dolgokat, hogy megváltoztassuk - mindezek lehetőségek arra, hogy megtaláljuk a Bölcsességet, a Boldogságot és az Igazságot.
-
Michelangelo azt mondta, hogy tisztán látja a készülő szobrot minden egyes márványtömbben, és neki nincs más dolga, mint hogy lehámozza róla a felesleges, durva falakat, melyek magukba zárják. Én azért küzdök, hogy az emberek lássanak keresztül a megmunkálatlan falakon, hogy meglássák az igazi lényemet.
-
A hazugság, miként az igazság is, a legkülönfélébb hanglejtéssel mondható. Azonban némi szakmai gyakorlat után nem nehéz kideríteni, hogy az előtted álló ember mikor hazudik, még akkor is, ha a tekintete olyan tiszta és ártatlan, mint a kis Jézusé. Az a nehezebb, hogy megállapítsa az ember, milyen céllal hazudik a szemben álló, mert nem mindenki feltétlenül gyilkos vagy tettestárs, aki nem mond igazat.
-
Vannak, akik az eredeti népszokások eltûnését siratják, s van is abban valami szomorító, épp úgy, mint abban, hogy a gyermek ártatlan játékait nem folytatja férfikorában, de azért a kedves gyermeknek mégis derék férfivá kell válni, s mi is csak azt kívánhatjuk, hogy mûvelt nemzet legyünk, nem pedig etnográfiai kuriozitás. Eötvös Loránd
-
Ne kívánd azt, amit általában örök hírnévnek, halhatatlanságnak neveznek, mert semmit sem érsz vele, ha emléked holtod után is megmarad a jövő nemzedékek emlékezetében, mint összeszáradt múmia a piramisban. Amit a nagy emberek halhatatlanságának mondanak, nem örök élet, még csak nem is örök emlékezetesség, hanem pár száz vagy pár ezer évvel későbbre halasztódó feledés. Weöres Sándor