Téma
Jövőkép idézetek
-
A zavaros érzelmekkel megválaszolhatatlannak tûnő kérdések bukkannak fel, megállás nélkül pörögnek fejünkben: leszek-e valaha jobban? Most mit tegyek? Miért történik ez? Van olyan erő, amelyet csak a veszteség és a gyász jelenlétében lehet megismerni. És ezzel az erővel, mintegy jutalomként, együtt jár az élet mélyebb szintû, személyes megértése. Gregg Braden
-
Ez pompás érzés volt, mert felfogtam, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb lehetek, ha elengedem a negatív gondolatokat, és csak a jóra koncentrálok, meglátom a szépet a számomra nehezen viselhető dolgokban is, és odafigyelek magamon kívül másokra, hiszen az a fontos, hogy azok, akiket szeretek, boldogok legyenek, ettől pedig én magam is boldoggá válok. Leiner Laura
-
Néha abban sem vagyok biztos, hogy a kapcsolatunk emléke a valóságot tükrözi-e, vagy az idő és a távolság eltorzította az érzékelésemet. Azt sem tudom, a kapcsolatok tekintetében létezik-e egyáltalán olyasmi, hogy igazság, vagy csak annak különböző változatai vannak, amelyeket a szerelem és a félelem formál, valamint az, ahogy magunknak és másoknak hazudunk.
-
Hallgasd meg, hogy mit mond a szíved. Vannak olyan vágyaink, amiket belénk injekcióztak. Amiket más akart, hogy mi vágyjunk. Sok olyan vágyunk volt, amire valaki azt mondta, nem jók, és számûztük őket valahova messzire. A szívünk pontosan tudja, hogy mit akarunk, és mit nem akarunk. Ha az egysejtû organizmusok tudják, mit akarnak, akkor te is tudod! Feldmár András