Téma
Jövőkép idézetek
-
A gének, amelyek nagyrészt felelősek a személyiség alakulásáért, olykor a tükörképét, ellentettjét produkálják a megelőző konstellációnak; a kalandvágyó ősök félénk, visszahúzódó leszármazottaknak, a szép és daliás szülők fertelmes, korcs utódoknak adnak életet, vagy megfordítva, aljas, becstelen pároknak lehetnek nemes és áldozatkész gyermekeik, hóhér is nemzhet mártírt, botfülûnek is lehet operavirtuóz a sarja, nem folytatom.
-
Az ember ilyennek vagy olyannak ítél valakit, azután pont az ellentétét látja meg benne. Eleinte szeret, majd a végén meggyûlöl valakit; vagy kezdetben közömbös iránta, később pedig már imádja. Sosem lehetünk biztosak benne, ki vagy mi lesz létfontosságú a számunkra, sem abban, hogy kinek vagy minek tulajdonítunk majd jelentőséget. Meggyőződéseink mulandóak és ingatagok, még azok is, amelyeket a legszilárdabbaknak vélünk. Akár az érzelmeink. Nem szabadna bíznunk magunkban. Javier Marías
-
Ilyen lehet, amikor a maradandó emlékekről beszélünk, ilyen vagy valami hasonló, amit az ember a megfelelő időben, a megfelelő szögből pillant meg, olyan kép, ami fény sebességével rúgja félre az érzelmeket. Olyan tisztán áll előtted, hogy az időközben eltelt események semmivé foszlanak. Ha a világ és az akarat közt a vágy zárja be a kört, akkor a kör bezárul. Stephen King