Téma
Jövőkép idézetek
-
Manapság ha azt mondom, "barátom", a szó sok mindent jelenthet. Talán egykor régen még ugyanazt a fogalmat jelölte, ma bizonyosan nem. Mondhatom arra, akinél valamit szeretnék elintézni, arra, aki egy üzletben rendszeresen kiszolgál, aki ingyen beenged valahova, ahol egyébként fizetnem kéne, mondhatom akár százféle kapcsolatra, hogy a másik végén a "barátom" áll. Bárkinek mondom, meg sem lepődik, hisz neki is sok ilyen kapcsolata van: felszínes, egyetlen apró felületen érintkező, legfeljebb kölcsönös érdeken alapuló, nem több. Vitray Tamás
-
A dalírás olyan, mint a szerelem. Ha egy fiú és egy lány találkoznak és egymásba szeretnek, a mozdulatok sokszor megcsináltak és kigondoltak. Minden csók, minden ölelés, vacsora és közös program meg van csinálva, mert ezt olvastuk, hogy így kell közeledni egymáshoz. De van az intuíció, amikor nem a könyvek után megyünk, csak csináljuk, ahogyan jónak érezzük. Ilyen a zene is: megtanultuk a szakmánkat, a többi pedig intuíció. Mándoki László
-
Idézni csak ritka vagy új mondást szabadna, mely mindenkinek a nyelve hegyén ott kísértett dolgot bökkent ki végre szerencsésen. Vagy, igenis, egészen régit s közönségesen ismertet, mely már rég nem azt jelenti, amit jelent, hanem ezer használat rendjén ezer új vonatkozást szedett magába, s valamennyit egymaga pótolja. Ignotus
-
Már több esetben is megfigyelte: azok az emberek, akiket politikai vagy tudományos becsvágy hajt, nem sokat törődnek a nőkkel. Beérik azzal, hogy a hátukat biztosítják, majdnem mindig csúnya, de szívós, erőteljes feleségeket választanak, és az ő kezükbe rakják le egész érzelmi életük irányítását. Moldova György
-
Ugye ismerős a tökéletes pár? A két rokon lélek, akinek szerelme sosem múlik el, a két szerető, akinek kapcsolatát sosem fenyegeti veszély, a férj és feleség, akik tökéletesen bíznak egymásban. Ha még nem volt szerencséjük a tökéletes párhoz, hadd mutassam be őket: ott állnak a legfelső tortakrém tetején. És mi a sikerük titka? Hát, kezdjük mondjuk azzal, hogy nem kell egymásra nézniük.