Téma
Kapcsolat vége idézetek
-
Elértünk egy olyan pontra, ahol már annyira szerettem, és annyi közünk volt egymáshoz, hogy én képtelen lettem volna ugyanúgy folytatni. Többet szerettem volna, vele akartam lenni. Egész egyszerûen elképzelni sem tudom, hogy egy helyben topogjunk, hogy ugyanezt folytassuk akár egy kicsit is hosszabb távon. Vagy előre, vagy vissza, de mozdulni kellett.
-
Rendkívül nehéz megszabadulni, megválni a lelki és fizikai terhektől, a bennünket nyomasztó batyutól. Néha csak igazi fájdalmak árán sikerül, mint amikor elválunk valakitől, aki kedves a számunkra. De ha javítani akarsz a dolgok állapotán, ha könnyû szívvel szeretnél élni, el kell kezdened a selejtezést. Abban a pillanatban, ahogy leváltál, újfajta bőség árasztja el az életed. Shunmyo Masuno
-
Eddig mindig azt mondtam, hogy nem érdekel, ha nem törődsz velem, hogy az a sok fájdalom, amit okoztál, már kioltott bennem minden érzést irántad. De tegnap óta tudom, hogy ez nem így van. Õrülten szeretlek, és tudom, hogy szeretsz, és azt is tudom, hogy nem tudod kimutatni, csak ha melletted vagyok. De messze élünk egymástól, ez így nem mehet tovább. Én hiába akarlak szeretni téged, ha te nem hagyod. Fáj, hogy így kell vége lennie. Mindenáron be akartam bizonyítani, hogy a mi szerelmünk más, és hogy te is más vagy, mint a többi férfi. De te nem hagyod. Nem tudok mit tenni, nem tudok várni, nem akarok szenvedni, és legfőképp nem akarok felejteni. Margaret Mitchell
-
Minden embernél más, hogy hogyan képes feldolgozni a halált, és hogy kitől hogyan tud elbúcsúzni. Tehát az egyéntől és az elhunyttal való kapcsolat erősségétől függ, hogy a gyász mennyi időt vesz igénybe - hogy évekbe telik, vagy hetek alatt túljutunk rajta. A búcsút könnyebb feldolgozni, ha nem volt közöttünk összhang. Kováts Laura Rozália
-
Ha valakit szeretsz, tényleg szeretsz, akkor semmi más nem számít. Néha-néha lesznek ugyan próbatételek, amiket ki kell állni; ha nehézségek merülnek fel egy kapcsolatban, akkor az egyik fél, vagy mindkettő, elgondolkodik rajta, hogy túl sok ez a nehézség számára, és megfontolja, hogy kiszálljon-e a kapcsolatból. Lehet, hogy a pár egyik tagja érzelmileg bezárkózik, mert megbántották a múltban. Vagy lehet, hogy a másik annyira hozzászokott már, hogy egyedül van, hogy nem tudnak együtt párként funkcionálni. Vagy talán az egyikük cipel magával valamilyen terhet - legyen az fura család, depresszió, bármi -, és elfut a másik elől, mert fél. A helyzet feszültté válik. A kapcsolat jövője hirtelen megkérdőjeleződik. De aztán az utolsó másodpercben az egyik vagy mindkét ember rájön, hogy a szerelem bármilyen problémát legyőz, majd egymás karjaiba rohannak, és összeölelkeznek. Fura család, elköteleződési nehézségek - bármi is a probléma, félrehull. Csak ilyen egyszerûen. Egy beszélgetés, egy vita, egy veszekedés... és már meg is van oldva. Örökre.