Téma
Kapcsolatok idézetek
-
Sosem éreztem magam elevenebbnek, sosem éreztem magam nagyobb biztonságban és bizonyosságban, mint vele. Mintha megszûnnék önállóan létezni, mégis ettől érzem úgy, hogy végre igazán létezem. Ez nem kamaszos rajongás vagy múló szeszély. Annyira igazi, amennyire csak igazi lehet. Az a sorsom, hogy itt legyek vele. Az a sorsom, hogy rátaláljak. Talán illúziókba kerget ez a mohó vágyakozás, de itt és most, ebben a pillanatban szívem minden dobbanásával úgy érzem, hogy ő az igazi. Külön-külön mindketten szenvedünk. Együtt meghódítjuk a világot. S ha ettől nyálasnak és naivnak tûnök, pont nem érdekel.
-
Az ifjúkori illúziók többé-kevésbbé minden embernél összeütközésbe jönnek az élet valóságával; de gyakorlatiasabb irányú fejlődés és kevésbbé érzékeny kedély mellett a mindennapi élet küzdelmei, a lét fentartásának gondjai, vagy a közélet terén való mûködés elfújja az ifjúi ábrándokat, s hozzá szoktat az élet valódiságához. De a meghasonlás a belső és külső világ között eloszlik akkor, midőn a családi élet szentélyébe lépünk, melyben az oltárképet a nő szerelme, rokonszenve képezi, és ha a családi szentélyben bimbók fakadnak, a melyek a családi élet boldogságát fejlesztik.
-
A tenger partján járó ember, aki dühödten lóbál kinyújtott kezében egy lámpát, őrült is lehet. De éjjel, amikor egy csónak hullámokon tévelyeg, ugyanaz az ember megmentő. A föld, amelyen élünk, határterület az ég és a pokol közt. Önmagában egyetlen magatartás sem jó vagy rossz. Csak a világ rendjében elfoglalt helye teszi jóvá, vagy rosszá. Milan Kundera
-
Jó lenne elgondolkozni végre azon, hogy egy ember szerencsétlensége vagy betegsége nem elsősorban vagy egyáltalán nem szervezetünk magánügye. Abba egyénnek és környezetnek, egyénnek és társadalomnak kapcsolata is belejátszik. Nem kielégítő kapcsolata elsősorban. Ha az egyén nem találja meg a helyét a közösségben, vagy ha a közösség nem biztosít megfelelő létfeltételeket az egyénnek - ez valahol a vegetatívában is károsodást okoz: lyukadás vagy hasadás áll elő a szervezetben; gyomorfekély, infarktus, daganat. Gondolom, az elidegenedés korunkban annyit tárgyalt kérdéséhez is kapcsolódik mindez. Latinovits Zoltán
-
Aki eltölt némi időt technológiai vagy politikai körökben, annak hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ezekben a struccpolitika az irányadó ideológia. Aki másban hisz vagy másképp cselekszik, azon kaphatja magát, hogy annyira megbénítja a hatalmas, ellenállhatatlan erőkkel szemben érzett félelem és felháborodás, hogy hamarosan minden hasztalannak tûnik majd a számára. Mustafa Suleyman