Téma
Kapcsolatok idézetek
-
A kora gyerekkori emlékeim olyanok, mint a fényképek: a kocsi hátsó ülésén a kánikulában hûsítő limonádét iszom, egy csíkos sátor előtt állok a Belügyminisztériumnál; egy kék vattacukorral pózolok a vásárban. Elkapott pillanatképek, albumba rendezve. De már megtanultam, hogy az olyan dolgok, mint a fényképek, nélkülözhetőek, és túl nehezek ahhoz, hogy magunkkal vigyük őket. Minden átmeneti.
-
Na pasik, hol van az érzelmi intelligencia? Ki az, akinek van? Elárulom. Annak, aki adott helyzetben mind pozitív, mind a negatív érzéseit hangosan ki meri mondani úgy, hogy az ezzel járó következményeket is vállalja! Van egy alapmondat, ami ha nem hangzik el, akkor nem leszek stabilan a férfivá válás folyamatában. Ez a mondat pedig így hangzik: "Adott helyzetben képes vagyok arra, hogy gyáva legyek". Ha önmagamnak már ki mertem mondani ezt, akkor jön a következő lépés, hogy a másiknak is ki merjem mondani. Ez nem szégyen, hiszen aki emberből van, abban ott a gyávaság is egy adott helyzetben, főképpen akkor, ha érzelmi konfliktus kezelésére kerül sor. Csernus Imre
-
A felnőtté válás egyik legironikusabb aspektusa pont az, hogy ha mondjuk tíz év múlva visszanéztek tíz évvel korábbi énetekre, libabőrösek lesztek, ahogy az elkövetett hibákra, illetve az éretlen és konok viselkedésetekre gondoltok, de ezután vesztek majd egy nagy levegőt, és tudatosítjátok magatokban, hogy időközben mennyivel okosabbak és érettebbek lettetek. Aztán tíz évvel később ugyanez ismét lejátszódik. Michael Schur
-
Sokan azt gondolják, hogy boldogabbak olyankor, amikor pihennek vagy relaxálnak. Ehhez képest nagyobb valószínûséggel számolnak be arról, hogy a legnagyobb boldogságot akkor élik át, ha elmerülnek egy tevékenységben, vagy teljesen elköteleződnek amellett, hogy megküzdjenek egy kihívással. Csíkszentmihályi Mihály
-
Kétféle tévedés létezik: a becsvágyból és a lustaságból elkövetett tévedés. Az első a tenni akarás, a cselekvésre való eltökéltség következménye. Ezt a fajta tévedést az információhiány állapotában követjük el, mivel képtelenség előre valamennyi tény birtokában lennünk. Ez a viselkedésmód támogatást érdemel. Bátraké a szerencse. A második a tétlenség vágyának, a lustaságra való eltökéltségnek a következménye, amikor is félelemből nem vagyunk hajlandóak változtatni egy rossz élethelyzeten, bár az összes tény birtokában vagyunk. Így válik a tanulás élménye halálos kínszenvedéssé, a rossz párkapcsolat pocsék házassággá, az elhibázott munkahelyválasztás pedig életfogytiglani börtönbüntetéssé. Timothy Ferriss
-
Az ember próbálja mindig a könnyebb utat választani, de a könnyebb út általában nem a jó út. A változásokért igenis meg kell szenvedni és áldozatokat kell hozni. Nincs olyan, hogy valami egy csettintésre meg fog oldódni. Ha te éveket áldoztál arra, hogy egészségtelenül étkeztél, nem mozogtál és nem figyeltél oda a testedre, akkor ne várd el, hogy az egy pár hónap alatt meg fog oldódni.
-
Az az ember, aki nem akarja elfogadni az élettől, hogy az élet nemcsak jóból, hanem rosszból is áll - és nem mer szembenézni azzal, hogy ő miben ludas -, mindig haragudni fog a másikra, mindig a másik lesz a hibás. Valójában a rossz mögött mindig ott van az illető ember saját kiszolgáltatottsága és tehetetlensége, amit önmaga okozott önmagának. Csernus Imre