Téma
Katonák idézetek
-
Egy járvány idején a mások felé tett segítségnyújtás minket magunkat is megsegít, ha pedig másokon nem segítünk, azzal végső soron magunknak is ártunk. Nem elég a terjedést egyes országokban vagy térségekben felszámolni. Mindenhol fel kell számolni ahhoz, hogy a kórokozó ismételt behozatalától ne kelljen tartani.
-
A kutya sok ember szemében teljes értékû munkatárs, amely segíti őt munkájában. Mások szerint azonban a kutyák tulajdonképpen farkasok, a vadság megtestesítői. A városlakók számára ugyanakkor ezek az állatok követelőző gyerekek, akik állandó odafigyelést és áldozatot igényelnek. Ez nem is csoda, hiszen a kutyák olyan sokfélék lehetnek, hogy néha magunk is összezavarodunk a különböző szerepektől, amit betöltenek. Miklósi Ádám
-
A mindennapi életben meglehetősen nehéz feladat együttérzően nyitottnak lenni minden nézetre. Ez azonban az együttérző nyitottság hitelét még nem rontja, mivel a lényeg nem az, hogy végtelen számú nézettel szemben végtelen együttérzést tanúsítsunk, hanem inkább egy bizonyos hozzáállás, mely az új jelenségekkel való kapcsolatteremtésben mutatkozik meg, s amely magában foglalja az emberi lét sokféleségének bátorítását és befogadását.
-
Van egy bizonyos érzés, ami a gyomrodban nőni kezd, amikor érzed, hogy elveszted az uralmadat, és semmit sem tudsz tenni ellene. Nehéz, mint a gránit, és éget, mint a tûz. Gondolom, mind ilyenek vagyunk, ez a természetes reakciónk a Föld megállíthatatlan forgására: próbáljuk irányítani az életünket, szerelmünket, a munkánkat és az otthonunkat, és ha ott elveszítjük az irányítást, akkor megpróbáljuk máshol visszaszerezni. Mintha attól, hogy mérgesek vagyunk, megállna a világ.