Téma
Katonatiszt idézetek
-
Felelősséggel tartozunk azért, hogy megtaláljuk és elismerjük azt a helyet, amelyet a természet kijelölt számunkra. Ez azt is jelenti, hogy gondoskodunk azokról az élőlényekről, amelyek alattunk állnak a hierarchiában (az állatokról és a növényekről), tiszteljük és figyelembe vesszük a törvényeket, és ha spirituális és vallásos emberek vagyunk, tiszteljük a felettünk állókat.
-
A fény harcosa (...) tudja, hogy minden csata során tanult valami újat. De a legtöbb lecke túl sok szenvedést okozott neki. Többször is fölöslegesen vesztegette az idejét, hogy hazugságukért harcoljon. És sokszor szenvedett olyan emberek miatt, akik nem érdemelték meg a szeretetét. A győztesek nem követik el kétszer ugyanazt a hibát. Ezért a harcos csak olyasmiért teszi kockára a szívét, amiért érdemes. Paulo Coelho
-
A gazdagok ott követik el a legnagyobb hibát, hogy nem magukkal foglalkoznak, hanem azzal, hogy gazdagok. Hogy gazdagabbak másoknál. Állnak az első sorban a tükör előtt, de nem magukat nézik, hanem a többieket, akik mögöttük szenvednek. Pedig valójában ők szenvednek, de ezt nem látják, mert nem nézik. Gerlóczy Márton
-
Nem mindig a szembenállókat kell legyőzni a magunk igazságáért. Az, aki a küzdelem hevében sem felejti ezt el, amikor sokkal inkább a harci láz és az indulat beszél az ember helyett, megérdemli, hogy bírái is félretegyék a maguk indulataikat, rövidlátó érdekeiket, és ne a hatalom szemszögéből tekintsenek rá. Ne tudják előre az ítéletét.