Téma
Katonatiszt idézetek
-
Ami volt, elmúlt. Nem tudunk változtatni rajta. Ha tehetünk valamit, hogy helyrehozzuk a dolgokat, akkor tegyük meg most azonnal. Ha nincs mit tenni, akkor fogadjuk el, és tanuljunk belőle, vagy tépelődjünk és morfondírozzunk még tovább saját magunkon, ahelyett, hogy azzal a személlyel foglalkoznánk, aki miatt bûntudatot érzünk. Ezek a lehetőségeink. Ugye, tudjuk, melyiket kell választanunk?
-
Karácsony és Újév az esztendő időszigetei. Napok, órák az év partjai között szinte csak percek. S ezalatt mennyi jókívánság, a "kellemes karácsonyt és boldog új évet" kívánó szavak tengere. Advent, a jobbat várása s a remény. Ezen a hídon egyszer egy évben minden keresztény átmegy, s míg gyalogolunk, emberarcunk talán megszépül.
-
Azt, akit szeretünk, fel kell szabadítanunk, mivel ha rákulcsolódunk, rácsimpaszkodunk, pontosan azt vesszük el tőle, amit adni kívánnánk neki, és azt veszítjük el, amit meg akarnánk őrizni. A birtoklási, irányítási vágy, bármennyire jó szándékú is, korlátozza és megakadályozza a kibontakozást, a szárnyalást. A legóvóbb, féltőbb cselekedetünkkel is árthatunk a másiknak.
-
Szaggató kín járta át minden porcikáját, s úgy érezte, a szíve meghasad. A tenyerébe temette az arcát, és nem akart többé tudomásul venni semmit, semmit a világon. (...) Kisöpört magából mindent. Egyetlen dologra koncentrált: a saját szívének száguldó, kínokkal telt dübörgésére, amely legszívesebben a csillagos égig ordította volna a fájdalmát. A. O. Esther