Téma
Katonatiszt idézetek
-
Hozol egy rossz döntést és valami elképzelhetetlen történik. Nem mintha szándékosan tennénk. Nem mintha bántani akarnánk bárkit is. De néha megtesszük. Néha hibázunk. És amikor felrobbanunk, sajnáljuk. Nem mintha a sajnálkozás tényleg számítana. Már nem. Mindannyian teszünk olyat, amire nem vagyunk büszkék. Ezt megértem. Tudom, hogy senki sem tökéletes. De hogy élhetsz ezzel? Hogy kelsz fel minden reggel és nézel szembe a világgal, tudva, hogy csinálhattad volna jobban? Hogy jobban kellett volna csinálnod. A sajnálat elég? Egy bocsánatkérés tényleg meggyógyítja a sebeinket? Enyhíti a fájdalmunkat? Lehet meg nem történté tenni a fájdalmat, amit okoztunk?
-
Régen egyszerûbb volt. Egy férfi tudta, mit jelent férfinak lenni, felemelte a hangját a helytelen dolgok ellen. Megvolt hozzá a joga, el is várták tőle. Az egész életmódja, a képzése arra irányult, hogy megtanulja kezelni a nézeteltéréseket, amik akár csonkítással vagy halállal is végződhettek, de aztán történt valami, megalkottuk az illendőség törvényeit, jogászok lettek a pásztoraink, és amit régen egyszerû volt megérteni, elveszett a bürokrácia sûrûjében, amit civilizációnak nevezünk. Egy férfi többé nem szólalhatott fel, ha valami nem volt az ínyére, bíróságokon és ügyvédeken keresztül kell átverekednie magát. A nők egyenjogúságot követeltek, és megkapták. Nem azáltal, hogy mindent megkaptak, ami a férfiaknak járt, egyszerûen kikasztrálták a férfiakat, nőt csináltak belőlük. Nem érdekel, mi a véleményed, ez nem fejlődés, ez nem evolúció. Ez betegség, és szükség van valakire, aki tudja, mi forog kockán, aki igazi férfiként felemeli a szavát, és tesz valamit a világ igazságtalansága és méltánytalansága ellen, ma, itt és most! Ebéd előtt.
-
Nem az a boldog, akit a tömeg annak nevez, akihez özönlik a pénz; hanem az, aki minden javát a lelkében hordozza, szálegyenesen kimagaslik, eltapossa a bizonytalanságot, senkivel sem cserélne sorsot, embernek egyedül emberi oldalát értékeli. A természetet fogadja el tanítójául, az ő törvényei szerint formálódik, és úgy él, ahogy a természet előírta: biztos ítéletû, rendületlen, rettenthetetlen; megmozdíthatja valamilyen erő, de fel nem kavarhatja. Ha a sors hatalmas erővel a lehető legártalmasabb dárdáját röpíti felé, eltalálja ugyan, de nem sebzi meg. Lucius Annaeus Seneca
-
Az a benső érzés, amely elhiteti velünk, hogy szabadon teszünk meg vagy nem teszünk meg valamely dolgot, puszta illúzió. Ha cselekedeteink valóságos indítékaiig hatolunk, azt találjuk, hogy azok nem mások, mint a hatalmunktól mindig független akaratunk és vágyaink szükségszerû következményei. Jean Meslier