Téma
Katonatiszt idézetek
-
A tudománytól mindent várni túlzó követelés, a tudományt eljelentékteleníteni végzetes hiba. (...) Emberség, bizalom, szolidaritás, szilárd erkölcsi alapok, a tényekkel való őszinte szembenézés nélkül nincsenek megoldások. A tudománnyal mindent ígérni hazug hitegetés. A tudomány nélkül megoldást keresni hazug illúzió! Pálinkás József
-
Akit azzal vert meg a végzet, hogy rád épített, annak mindennél rosszabb a sorsa, mert egy napon észre kell vennie, hogy a levegőbe épített bele mindent, a semmibe. Más ember hazudik, mert ilyen a természete, vagy így parancsolják érdekei, vagy a pillanat kedvéért. De te úgy hazudsz, ahogy az eső esik. Tudsz könnyekkel hazudni, tudsz cselekedetekkel, néha már azt hiszem, csakugyan lángésszel élsz. A hazugság lángésze. Igen, zseni vagy.
-
Te vagy a nő! Te nem vagy ember és nem közülünk való. A becézés és imádás új szavait találtuk ki érted, a halál új formáit, és szaggattuk az élet kereteit, hogy Te többet élhess. Hegyeket bontottunk le, hogy messzibb lássál. Kitaláltuk a telefont, hogy felhívhassad ágyadból a kedvesedet. Hajót csináltunk, hogy megállhass az esti szélben a jachton, lila fátylakban, kissé hunyorítva a szemed. Megépítettük a szibériai expresszt, mert hátha egyszer kedved lesz arra járni. Komoly nagy népek jogrendszert alkottak, hogy Te egyszer megtaposd. Isteneket faragtunk és hittünk, hogy érted megtagadjuk őket, s túl minden képén az Istenségnek, mellünket verve feléd tartottuk ajkainkat: Te vagy a Fény! Márai Sándor
-
A hegymászókat lefotózzák a hegy tetején. Mosolyognak, izgatottak, győzedelmesek. Útközben nincs fotózás, mert ki kíváncsi az előzményekre? Lökjük magunkat, mert kell. Nem azért, mert tetszik. A könyörtelen mászást, a fájdalmat és kínt, hogy előre lépj... ezt senki nem fotózza le. Senki nem akar emlékezni erre. Csak a kilátás érdekes a végén. A lélegzetelállító pillanat a világ tetején. Emiatt mászunk. Ez megéri a fájdalmat. Ez benne a legjobb... ez mindent megér.
-
Minő öröm volna valahol másutt, a csillagok között, újrakezdeni az életet rokonainkkal, barátainkkal. Milyen könnyû volna a haláltusa, ha az ember tudná, hogy elvesztett szeretetteihez indul, minő csókolózás volna a találkozásnál, minő gyönyörûség együtt élni örökké, halhatatlanul! (...) A vallások e kegyes hazugsága (...) könyörületesen eltakarja a rettentő igazságot a gyengék elől. Nem, nem: a halállal mindennek vége, érzelmeink nem élednek fel, a búcsú örökre szól. Örökre! Émile Zola