Téma
Katonatiszt idézetek
-
Az emberiség rettentő büszke arra, hogy ők találták fel a porszívót, a repülőgépet, sőt állítólag még a Holdon is jártak, de kérdem én, mi szükség volt mindezekre? Ki akar a Holdon járni éjjel mínusz 180, nappal pedig plusz 140 fokban, amikor ott vannak a frissen vasalt ruhák és az ellenállhatatlanul puha törülközők a gardróbban, melyeken olyan jókat lehet szundikálni. Az emberek logikája megfejthetetlen.
-
Ha valakinek segítünk, akkor a hierarchiában fölé helyezkedünk (még akkor is, ha a segítséget kifejezetten ő kéri). Ha az illető ezt kiegyenlítheti - akár egy másik területen tett szívességgel -, akkor nincs gond. Ha azonban mindig csak az egyik ad, idővel "elnyomóvá" válik a másik szemében, aki hozzá képest mindig alulmarad, rászorul, mint egy életképtelen gyerek a szüleire. A jóindulat mellett tehát ezt is érdemes mérlegelni, ha életvitelszerûen akarunk segíteni a szeretteinknek, mert könnyen azzal szembesülhetünk (...): a megsegített illető sokkal jobban kötődik valaki máshoz (testvérhez/baráthoz stb.), aki pedig soha semmit nem ad, mint őhozzájuk, mert őket csak akkor hívja, ha kell neki valami. Jó tudni: ha lekötelezünk másokat vagy csupa jó szándékkal segítjük őket, akkor nem biztos, hogy a végén szeretni fognak minket érte, mert ez a felállás hamar kényelmetlenné válhat annak, aki ilyen módon óhatatlanul alárendelt helyzetbe kerül.
-
A legtöbben azt hiszik, hogy a szeretet valami olyasmi, amit kapunk, egy érzelem, amelyet ki kell érdemelni, és minél többet adunk belőle, annál kevesebb marad nekünk. Ennek éppen az ellenkezője igaz. A szeretet olyan viszonyulás, amely átalakítja a világ tapasztalatát. Büszkeség helyett hálát érzünk mindazért, amink van. Amikor méltányolunk másokat, és hozzájárulásukat az élethez és kényelmünkhöz, a szeretetünket fejezzük ki. A szeretet nem érzelem, hanem a létezés és a világhoz való viszonyulás egy módja.
-
Valóság minden csoda, amelyet hisz az ember. Hogy a vizsgálódás elébb-utóbb kideríti a csodák nyitját, megadja a csodák természetes magyarázatát, nem üt rést azon a nagy költőiségen, hogy az emberek az emberfölöttire, e nagy és egyetlen vigaszra sóvárognak. Az ő hitük meggyógyítja őket. S ki akarhatja ezt a hitet elvenni? Subjective minden csoda igaz. Tóth Béla