Téma
Katonatiszt idézetek
-
Gyûlölöm a morcos és kókadt kedélyû embereket, akik elsiklanak az élet örömei fölött, s belegubancolódnak minden bajba, szinte legelnek rajta, mint a legyek; kik sima felületen nem bírnak megkapaszkodni, tehát a bütykös és gyalulatlan pontokra szállnak; vagy mint a pióca, mely csak rossz vért szív. Michel de Montaigne
-
Ismerd fel a jelet. Ez mindennél fontosabb, ugyanúgy, mint amikor égető, viszkető érzésed van odalent. Az is egy jel, és gyorsan orvoshoz kell fordulni. A beteljesedésedhez mutató jelet is komolyan kell venni, nem szabad halogatni annak megragadását. A jel szinte egyértelmû lesz, hiszen fura érzés kerít hatalmába, mikor a lehetőséged felkínálkozik neked. Nem tûnik nagy ördöngösségnek a felismerés. Pedig valójában nagyon is nehéz! Felismerni az első jelet, tudni, rádöbbenni, hogy mivel állsz szemben. Emberek milliói mennek el bambán az életüket befolyásolni tudó lehetőségek mellett. Te ne legyél bamba. A jelet az élet adja, de neked kell felismerned! Csabai Márk
-
Az öregek, a régiek tudták még, kell, hogy időt szakítsunk magunkra, önmagunk és az egész teremtett világ megfigyelésére. Tudtak figyelni, tudtak várni, tudtak csendben lenni. Ismerték minden földi és égi feladat pontos helyét, idejét, s ha elbizonytalanodtak olykor-olykor, vártak és befelé hallgatóztak. Schäffer Erzsébet
-
Függőségek nem azáltal jönnek létre, hogy levegőre van szükségünk a légzéshez, vízre az iváshoz, gyengédségre a lelki békéhez stb. Ezek nem függőségek, hanem emberi szükségszerûségek. Ám amint elképzeléseket gyártunk arról, hogy hogyan, ki vagy mi elégítse ki ezeket a szükségleteket, egy "stratégiával" élünk ahelyett, hogy átélnénk azt a csodát, hogy az élet maga gondoskodik szükségleteink kielégítéséről, ha készek vagyunk érezni, megnevezni és felvállalni őket.
-
Te magad is egy folyó vagy, folyamatosan változó. Az életben semmi sem örök. És aki ezt nem fogadja el, nagyon sokat fog szenvedni. Én is szenvedtem rengeteget, mert nem akartam a változást. Az állandót, a biztosat kerestem. És az élet megtanított arra, hogy bizony kockáztatni kell, elhagyni a komfortzónát és vállalni a változást. Mert megéri. Talán még nem látjuk, de később összeáll majd a kép.