Téma
Katonatiszt idézetek
-
Az emberi lény nem a mi akaratunk szerint keletkezik, hanem ugyanannak az organikus, fölmérhetetlen, megjósolhatatlan, irányíthatatlan folyamatnak a részeként jön létre, amely az évszakhoz igazodva kibontogatja a fák leveleit, rügyet fakaszt az ágacskákon, és szövevényes mintázatot növeszt a gyökerekből. Naomi Alderman
-
Nem vagyok hívő ember. Úgy gondolom, teljesen egyedül vagyunk, s mindig, minden percünkben felelősök vagyunk a cselekedeteinkért. Döntéseink következményeitől sem Isten, sem Jézus nem menthet föl bennünket. Ám ez nem jelenti azt, hogy az egyes ember a világegyetem középpontja. Még Földünkről sem mondhatjuk el ugyanezt. Ki tudja, hány univerzum létezik a miénken kívül? Assi Dayan
-
Nem mindenki azzal a feladattal érkezett erre a világra, hogy meggazdagodjon, viszont ugyanolyan nagy igazság az is, hogy senki sem azért született, hogy szenvedjen, illetve, hogy szegénységben és szükségben éljen. Mindannyiunknak szüksége van valamennyi pénzre ahhoz, hogy a küldetésünket elérhessük, teljesíthessük.