Téma
Katonatiszt idézetek
-
Az ember lassan elsorvad. Kezdetben törődik az emberekkel, és átadja magát nekik. Aztán az egyformaság, az állandó ostrom, nap mint nap, évről évre, érzelmi eltompulást okoz, és az ember érzéketlené válik. Eltékozolta minden együttérzését, semmi nem maradt belőle sem önmagának, sem a családjának. De az ember ezt eltitkolja. Mivel tudja, hogy együttérzést várnak tőle, együttérzést színlel. De kezdi megvetni magát a képmutatásért. Aztán megideologizálja a dolgot és azt mondja, azért csinálja, mert az embereknek szükségük van rá. De ez is hazugság. Az emberek megérzik a hidegségét. Megérzik a visszahúzódását. (...) És a bûntudattól, amiért él, elfonnyad a lélek.
-
Teljesen véletlenül találkozunk valakivel az utunkon, mint a járókelőkkel a parkban vagy az utcán, és általában csak egy pillantást váltunk, de ez néha egy életre szól. Nem tudom, miért van ez így, ki és miért keresztezi az utunkat. És két útból miért lesz hirtelen egy. Hogy lehet az, hogy két ember, akik addig nem is ismerték egymást, egyszer csak úgy dönt, hogy együtt megy tovább ezen az úton.
-
A szegénység kitermeli a rosszaságot. A nyomor. Mert van tisztes szegénység is, amely sarkall, amely még nem látszik legyőzhetetlennek. Az ilyen szegények iparkodnak, ezek végeznek el minden munkát, ezek hozzák létre a nagy alkotásokat. De a nyomor az már semmit semmit sem csinál, csak árt. Pusztít, mint a szennyes árvíz. Móricz Zsigmond
-
Ha valakit annak alapján ítélünk meg, netán elítélünk, amit biológiailag (öröklés, de a nemzeti hovatartozás is), pszichológiailag (nevelés, képzés) és szociológiailag (társadalmi és gazdasági adottságok) magával hozott, nem pedig annak alapján, amit ezekből kihozott, akkor teljesen igazságtalanok vagyunk vele szemben. Viktor Emil Frankl
-
A hit az elektromosság révén jut el az emberekhez. Ezért játszunk olyan hangosan... Azt akarjuk, hogy hangunk egyenesen az emberek lelkét érintse meg. Így aztán egyszerûen kiderül, van-e valami bennük, van-e valami a fejükben, amit fel lehet ébreszteni. Mert sok ember voltaképpen csak alszik egész életében. Jimi Hendrix