Téma
Katonatiszt idézetek
-
Mit jelent győzni? Mi az igazi győzelem? Mi az, amitől a célvonal átlépésekor libabőrös leszek, olyan, mintha lebegnék, nem bírom visszatartani a könnyeimet, fel akarok kiáltani, és egyszerre szeretnék elfutni és a földre roskadni? Mitől érzem mindezt ezen a buborékon belül? Az igazi győzelem nem a célszalag átszakítása, nem az, amikor megpillantom a nevem az eredményjelző táblán, nem az, amikor fellépek a dobogó legfelső fokára. Ezektől nem kezd az ember lába remegni a félelemtől, az érzelmektől. A győzelem, az igazi győzelem az, ami mindannyiunkban ott van legbelül. Amikor a felkészülés és a befektetett munka ellenére sem hisszük el, hogy sikerülni fog, és aztán mégis sikerül. Mert úgy tûnik, hogy a sok gondolkodás, tervezés és számolás, a hosszú edzések során hiába mondogatjuk magunknak, hogy képesek vagyunk rá, tudatalattink valahogy mégis kétkedik, azt súgja, hogy lehetetlen, hogy túl szép lenne, túl csodálatos, túl hihetetlen ahhoz, hogy megvalósuljon. Hogy célkitûzésünk puszta álom. És amikor áthaladunk a célvonalon, amikor hátranézünk, és látjuk, hogy mégis igaz, itt állunk hús-vér valónkban, az álom valóra vált - ilyenkor érti meg az ember, hogy ez a valódi győzelem. Kilian Jornet
-
Az emberek örökösen azzal a félig leplezett várakozással tekintenek az élet fájdalmas vagy épp unalmas szakaszaira, hogy a felszín alatt többről van szó. Hogy van valamiféle mélyebb igazság vagy értelem, ami idővel felszínre kerül. Örökké e remélt igazság drámai feltárulását, a nagy felfedezést, a mindenre választ adó magyarázatot várjuk. Csakhogy a dolgok szinte mindig azok, amik, a mocsok alatt nem rejtőzik csillogó érc. Ben H. Winters
-
Az érzelmi vámpírok szó szerint kiszívják belőled az energiát. Szeretném, ha elgondolkodnál az életedben jelen lévő vámpírokon, azokon az embereken, akiktől kimerült, bizonytalan vagy egyszerûen dühös leszel. Nem kell ragaszkodnod hozzájuk. Lassan leépítheted őket, ugyanúgy, ahogy az ember elhagyja a cukrot. Sara Gottfried