Téma
Katonatiszt idézetek
-
Végek. Vannak emberek, akiknek a szíve helyén csak egy istenverte kalapálás van, ha boldogok, ilyenkor képes volna elárasztani a világot. De iszonyatosan égetve szakad szét elemeire, porlad el, hûl el, szûnik meg, erősödik ki, ha fáj. Kimarva, kilúgozva. A fájó fájdalom lassú, csak csörgedezik, szivárogva higanyként kúszik mélyre benned. Az öröm ezzel szemben villanásszerûen hasít beléd. A fájdalom azonban elnyújtva adagolja dózisát, mígnem megkövesedik, megáll a jól becélzott helyén, ott aztán összecsomósodik, megkeményedik és beleég. A boldogság azonnal képes maximumon hatni, és azonnal meg is tud szûnni. A kín nem. Az hosszan-hosszan egyre lila foltosabb, szikrázón kínzó nyugtalanság, és elmúlása is igen lassú. Ha van ilyen egyáltalán. Én úgy vélem, nincs. Ami volt, sosem múlik el. Semmilyen formában. Ami volt, van. Mindig van. Magadban hordozod. Beléd épül, hat rád, tudva-tudattalanul, épít, leépít. Megváltoztat, érlel, szétszed, összerak. Minden törés megtörés. Majd gyász. Tisza Kata
-
Először ki kell találni azt az embert, akivé válni akarsz, megrajzolni a körvonalait, gyakorlatilag puszta kézzel kigyúrni a sárból. Aztán az igazi, fizikai valódat, a hús-vér énedet belepréselni a kigondolt formába. Nyesni belőle, ahol kell, ahol még hibádzik, kicsit kipótolni. Egyszerû ez. Ezt ne nevezzük önmegvalósításnak. Mondjuk úgy, hogy megálmodjuk magunkat. Ha azt akarod, hogy a népek erős emberként könyveljenek el, viselkedj úgy, mint egy erős ember. De ne színlelj. Az emberek könnyen megérzik, ha valami hamis, de ha már megálmodtad az erős énedet, senki nem fogja észrevenni a cserét. Simun Vrocsek
-
Amikor bizonyos férfiak döntést hoznak, nem számít, mennyire kínozza őket, azután is ragaszkodni fognak a döntésükhöz. A férfiak (...) inkább szenvednek, semhogy meggondolják magukat vagy változtassanak szokásaikon. Bonyolult rendszereket képesek kidolgozni a fájdalom magukba fojtására, néha olyannyira sikeresen, hogy egyáltalán nincs is tudomásuk arról, hogy milyen hatalmas fájdalom birtokában vannak.
-
Viszolygunk az idősek meztelenségétől, nem akarjuk látni az öregedő, összeaszott testeket, az aszalt szilvát juttatják eszünkbe, óhatatlanul arra a pusztító erőre emlékeztetnek, amely elől senki sem menekülhet, arra, hogy mi is megvénülünk, elfonnyadunk, és eljön majd az a nap, amikor már senki sem kíváncsi a meztelenségünkre. Jón Kalman Stefánsson
-
Barátom! Mit cipelsz magaddal éveken, évtizedeken át, megbántásokat, sérelmeket, mindenféle fájó érzelmet, bántó gondolatokat, amelyek már rég szétomlottak a múltban, hatásuk is semmivé vált, sehol nincsenek, csak a te lelkedben élnek tovább. Te táplálod, tőled kapják energiájukat (...), hiszen önmagukban már semmi erejük, jelentőségük nincs. Popper Péter