Téma
Katonatiszt idézetek
-
Az állatok csaknem kivétel nélkül meg tudják választani környezetüket: menedéket keresnek a vihar elől, ennivalót és társat keresnek, vagy az évszakok változását követve kedvezőbb időjárású vidékekre költöznek, a növényeknek azonban tûrniük kell az időjárás jelentette megpróbáltatásokat, és alkalmazkodniuk kell a mindenkori körülményekhez, mert nem kelhetnek útra, hogy kedvezőbb környezetet keressenek. Így aztán bonyolult érzékelő- és szabályozórendszert fejlesztettek ki, és ennek révén növekedésük ütemének változtatásával idomulnak a környezeti viszonyokhoz. Daniel Chamovitz
-
Mint egy festményen, az egyes ecsetvonások sokszor fontosabbak a történetben, mint a nagy egész. Egyik a másikból következik, egymást színezik, takarják, változtatják, tökéletesítik, de sokszor csak rontják - általában egészen addig, amíg ez az "alkotás" már csak valami firkálmány lesz, amit még leköpni sem érdemes, nemhogy kiakasztani a falra, valahová az ágy fölé.
-
Mi az út? Az áhított cél elérésének eszköze, vagy esetleg maga a cél? Úgy tetszik, hogy az utóbbi. Nem visz sehonnan sehova, így nem jutunk rajta sehonnan sehova. (...) Ha az út maga a cél, akkor egész életünket a cél közelében, hogy ne mondjam: a célban éljük le, és nem teszünk egyebet, mint hogy minden erőnket, figyelmünket, szeretetünket és tiszteletünket a lét törvényeinek fölismerésére, illetőleg a törvényekkel összhangban való cselekvésre összpontosítjuk. Éppen ezért, és nem egyébért, nem közömbös számunkra, milyen úton járunk: jón-e, rosszon-e. De melyik a jó út? A széles? A keskeny? A sima? A rögös? Az, amelyiken jól, a szó szakrális értelmében jól érezzük magunkat. Oravecz Imre
-
Mindig érdemes megnézni, hogyan érez és reagál valaki, ha veszteség éri. Van, aki már annak a gondolatába is szinte belebolondul, hogy veszítsen, vagy elveszítsen valamit. E mögött igen gyakran egy kezdeti sérülés van, valami korai nagy veszteség. A rákövetkező veszteségek pedig azért töltik el indokolatlan rémülettel, félelemmel, mert elérik azt az eredeti nagy veszteséget, amivel szemben talán kisgyerekként egészen tehetetlen volt. Ha tudunk fejlődni a veszteségek viselésében, az az egész életünket döntően átalakítja. Ha szeretnénk boldogabbak lenni, akkor az egyik legfontosabb feladatunk és lehetőségünk, hogy a veszteségekkel kezdjünk valamit. Pál Ferenc