Téma
Katonatiszt idézetek
-
A víz az egyetlen ital, mely igazán oltja a szomjat; innen van, hogy csak nagyon kis mennyiséget lehet belőle inni. A többi folyadék, amit az ember megiszik, csak enyhítőszer; és ha az ember mindig csak vizet innék, sohase mondták volna az ember egyik kiváltságának azt, hogy: akkor is tud inni, amikor nem szomjas. Jean Anthelme Brillat-Savarin
-
A szív számára egyetlen racionalitás létezik: a szeretet. Miért ne szerethetnélek úgy és annyira, ahogy és amennyire ő diktálja? Hiszen úgyis annyit veszel el belőle, amennyit szeretnél, amennyi neked jó. Ahogy a forrásból is folyamatosan ömlik a víz, és annyit iszol belőle, amennyi éppen kell. Ami éppen felüdít, oltja szomjadat, de nem terhel meg. És szívem forrásából is bőséges szeretet árad. Ha bármikor szükséged van rá, ülj le partjára, és igyál belőle. A tiéd. Csitáry-Hock Tamás
-
Nyilvánvaló, hogy vagy szeret az ember, vagy szeretik: ezt a váltóáramot a természet kérlelhetetlen következetességgel szervezte meg. Az összhang legtökéletesebb és legszerencsésebb formája, mikor az egyik különösebb lázadozás nélkül tûri, hogy a másik szeresse. A természet végül is kegyes: igaz, soha nem adja meg, hogy az szeressen, akitől ezt reméljük, de módot ad arra, hogy korlátlanul szeressük azt is, aki bennünket nem szeret. Márai Sándor
-
A hála érzését nem lehet kierőszakolni: lesznek olyan alkalmak, amikor tudjuk, hogy hálásnak kellene lennünk, és ennek talán még hangot is adunk, de legbelül mégsem vagyunk igazán hálásak. Ilyenkor a hála kimutatása némileg hamissá válik, és lemaradunk erről a csodás érzésről, miközben talán abban reménykedünk, hogy ha majd egyszer végre kialakul bennünk ez a nemes érzés, akkor többé nem kell megjátszanunk magunkat, és valódi hála fog eltölteni minket. A természeti világ a maga gyönyörûségével a hála egyik legnagyobb forrása és ösztönzője - persze csak akkor, ha tudatosan nyitunk az általa felkínált lehetőségek felé.
-
Az, aki valóban lelkes és elkötelezett, aki egy jó ügynek szenteli magát, az jó esetben elnyeri a jutalmát, a legrosszabb esetben pedig elbukik, de ha el is bukik, azt emelt fővel teszi, így soha nem lesz helye azok között a hideg és gyáva lelkek között, akik nem ismerik sem a győzelmet, sem a vereséget. Erik Prince