Téma
Kertészkedés idézetek
-
A növény nagysága, szépsége, alakja azon földtől függ, melyben gyökerezik; valamint az állat azon körülmények szerint lesz nagygyá vagy kicsinynyé, szelíddé vagy vaddá, széppé vagy rúttá, melyek közt fölnevekedett; valamint a bélféreg különböző lesz, a szerint, a mint egyik vagy másik állat belsejébe kerül; épen ugy az ember is - testileg ugy, mint szellemileg - nem egyéb, mint az ily külső körülmények, hatások és történetességek productuma, minek folytán nem válhatik azon szellemileg független, magát szabadon elhatározni tudó lénynyé, milyennek őt minden alap nélkül a philosophusok képzelik. Mentovich Ferenc
-
Rájövő tavaszon csak megeredt mind a tizenhárom almafa csonkja s nyár derekára már tizenhárom kis, sudár vesszőcske mutatott föl az égre. Az égre, mely esővel s napsugárral vegyesen öntözi kicsi Erdélyország földjét immár sok száz esztendő óta. S azóta is minden tavaszon nőnek egy araszt, kettőt. (...) Akik ott élnek baj és nyomorúság közepette a Kommandó körül, kicsinyek és nagyok: reménykedve figyelik évről évre a kisarjadt fák növekedését s a hegylakó népek ősi türelmével várják a tavaszt, mely majd először bontja virágba őket, hogy megteremjen végre rajtuk a békesség és szeretet gyümölcse mindenki számára. S akármi is történik körülöttünk, ők tudják, hogy ez a tavasz közeledőben van már. Mert Isten, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek. Wass Albert
-
Ha megtanulod élvezni ezer virág illatát, akkor nem fogsz egyhez ragaszkodni, és nem fogsz szenvedni attól, ha azt az egyet nem kapod meg. Ha ezer kedvenc edényed van, egynek az elvesztését észre sem veszed, és boldogságod nem szenved csorbát. Éppen ragaszkodásaid azok, melyek meggátolnak abban, hogy több személyt és változatosabb dolgokat szeress. Anthony de Mello
-
Amikor egy növény virul, látjuk az életet minden szárban, levélben és virágban. De honnan tudjuk, amikor egy ötlet virul? A legpontosabb indikátor gyakran érzelmi, nem intellektuális. Sokszor az izgatottság a legjobb barométer arra, hogy kiválasszuk, melyik magra fókuszáljunk. Amikor kezd összeállni valami érdekes, az örömöt okoz. Rick Rubin
-
Ha a mag folyamatosan kímélni próbálja magát, nem sarjad belőle új élet. A mag rettenetes küzdelem során veszíti el azt, amit az identitásának hisz - elveszíti a biztonságát, az épségét, és sebezhetővé válik -, hogy aztán később sokágú, levelektől terebélyes fa legyen belőle, és bőséges gyümölcsöt és virágot hozzon. E nélkül a sebezhetőség nélkül, e nélkül az önkéntes átváltozásra való nyitottság nélkül azonban nem fog kihajtani. Sadhguru