Téma
Kertészkedés idézetek
-
A növények (...) helyváltoztatásra képtelen, gyökereikkel a talajba kapaszkodva élő szervezetek. A nap felé nyújtózkodnak és meghajolnak a nehézkedési erő hatására, de elszaladni, menekülni nem tudnak. Helyhez kötötten élnek a folyamatosan változó környezetben. Ezenfelül nem abban az idősíkban léteznek és mûködnek, mint az ember és az állatok. Mozgásuk - eltekintve az olyan kirívó kivételektől, mint a mimóza vagy a Vénusz légycsapója - egészen lassú, emberi szemmel alig érzékelhető. Daniel Chamovitz
-
A gyom csak nőtt, erős lett, és nagy, kiszívott a paradicsomból mindent, amit csak tudott. Dicsérte és dicsérte, hogy milyen csodálatos, erős és szép, de közben a lelke mélyén nem értette, hogy rajta miért nem piroslik már a termés, hol van az ő zamatos, piros paradicsomja?! Telt az idő, a paradicsomot fojtogatta a gyom, a levelei sárgulni kezdtek, nagy volt a felelősség, neki kellett táplálnia ezt a szegény gyomot, akit sajnált az a szerencsétlen, hogy nem tud termést nevelni. Aztán a gyom kezdett megváltozni. Elkezdte mondogatni, hogy egy kicsit sápadt vagy, te paradicsom, de hát nem is csodálom. Mondtam már, hogy nem így kellene a leveledet forgatni, hanem pont a másik irányba. De feleslegesen beszélek... Nem mondod komolyan, hogy nem látod, hogy az egyik termésed alul barna? Hiába mondom én neked, meg sem hallod, hogy sápadtabb vagy a kelleténél? Talán gyenge vagy, és nem bírod el a terméseid súlyát? Micsoda egy szánalmas, gyenge növény vagy te, paradicsom! Még azt a három szemet sem tudtad pirossá érlelni, ami rajtad csüng. Na jó, nekem egy sincs, de nézd, úgy tekeredem rád, hogy az emberek az fogják hinni, hogy én érlelem a terméseket, az enyémek, én vagyok szép és csodálatos, az én leveleim a legzöldebbek a világon! És a paradicsom egyre csak száradt, hiába locsolták. Mert nem kapott napfényt többé, nem kapott vizet többé, nem kapott szeretetet többé. Csak kritikát kapott, lesajnálást és utálkozást. Péterfy-Novák Éva
-
Minden öntudatlanul történik. A kígyó levelek közé rakja zöld fiait, és még csak vissza se néz. A fák arany leveleket hullatnak a földre, de ha sárba esnek, nem hajolnak le értük. Isten, anélkül, hogy észrevenné, szerelem nélkül, fájdalom nélkül angyalokat teremt, mint könnyeket a szem. Lucian Blaga
-
Az a hit, amely reggeltől estig csak egy isten öncélú imádatára épül, az én szememben nem sokat ér, mert nem az emberért van. De amikor Teréz anya Isten nevében a szegényeken segített, vagy amikor sok keresztény a nyilas korszakban Isten nevében zsidókat bújtatott, az előtt a hit előtt meg kell hajolnunk, mert minden igaz hit közvetlenül, vagy istenen keresztül az Emberért van. Körösi Csomát a magyarság gyökerének keresése, Einsteint az egyesített mezőelmélet éltette, a zöldeket a Föld megóvása, egy anyát gyermekének felnevelése hajtja. Szendi Gábor
-
Gondoljunk a szánkra kertként, amelyben az orális mikrobiomunk adja a gyönyörû virágokat, növényeket és zöldségeket, amelyeket mi ültettünk. Ahhoz, hogy az egész kert egészségét megőrizzük, naponta öntöznünk kell a növényeket, metszenünk kell a hajtásokat, és el kell látnunk a talajt a szükséges tápanyagokkal. De mi történik, ha valamilyen probléma lép fel? Esetleg gyomok terjednek el a kertben, vagy az egyik növényünk megbetegszik? Ekkor valószínûleg megpróbáljuk szelektíven kihúzgálni a gazt, vagy gyógyszerrel kezeljük a megbetegedett növényt, miközben továbbra is gondját viseljük az egész kertnek. Valószínûleg nem fogjuk gyomirtó szerrel bepermetezni az összes növényünket. De mi történik, ha néhány hétre elutazunk a városból, és elfelejtünk valakit megkérni, hogy gondoskodjon a növényeinkről? Amikor visszatérünk, azzal szembesülhetünk, hogy a gyomok már mindent elborítottak, és átvették a kertben az uralmat, a betegségek pedig elterjedtek, és elpusztítják a kedves növényeinket. Ez történik a szánkban is. A fogmosás és a fogselymezés hatékonysága határozza meg a szájmikrobiomunk tömegességét és minőségét, az általunk fogyasztott ételek és italok (illetve ezek mennyisége) pedig vagy a jótékony, vagy a káros baktériumoknak fognak kedvezni.
-
A tanítványoknak, akik azt akarták tudni a Mestertől, hogy miféle meditációt végez reggelenként a kertben, így válaszolt: - Amikor figyelmesen nézem a rózsabokrot, akkor teljes virágzásban látom. - Miért kell valakinek figyelmesen néznie, hogy lássa a rózsabokrot? - kérdezték. - Mert máskülönben nem a rózsabokrot látja az ember, hanem a saját előre gyártott gondolatát a bokorról. Anthony de Mello