Téma
Kertészkedés idézetek
-
Amily bizonyos, hogy a mag önmagában foglalja a növényt és annak gyümölcsét, éppen úgy számíthatunk rá, hogy ha az isteni kegyelem kezdeményezésének hûségesen megfelelünk, ez a kegyelem bennünk fejlődni, növekedni fog és megszerzi majd számunkra az isteni jóságtól azt a kiváló kegyelmet, amely koronája minden más kegyelemnek: a végső állhatatosságot, amelynek segítségével a megszentelő malasztnak állapotában vagy éppenséggel a szeretet indulatával szívünkben halhatunk meg. Désiré-Joseph Mercier
-
A növények érzékelik környezetüket, az ember pedig része ennek a környezetnek; nem érzékelik azonban a sok millió kertészt és növénykutatót, akik mind úgy érzik, hogy személyes kapcsolatot alakítottak ki velük. Az odaadó gondoskodás vagy az aprólékos figyelem sokat jelenthet az ember számára, de ez a viszony nem sok mindenben különbözik a kisgyermek és képzelt barátja közötti kapcsolattól: az érdeklődés, a vonzalom és a szeretet teljességgel egyirányú. Daniel Chamovitz
-
A növény virágot bont, hogy a méhek rászálljanak és megtermékenyítsék. A gyümölcs elszórja magvait, hogy új növények bújjanak elő a földből, amelyek aztán újra virágba borulnak, hogy odacsalják a méheket, amelyek megtermékenyítik, hogy újra gyümölcsöt hozzanak, és így tovább, a végtelenségig. Paulo Coelho
-
A mezőt senki sem kéri, hogy füvet, galagonyát, csipkebogyót, pipacsot és búzát teremjen, mégis bőkezûen megterít mindenkinek. A mező meghálálja a napfényt meg az esőcseppeket, és gondoskodik az élőlényekről. Akkor vagy jó, ha te is olyanná válsz, mint a mező: vigyázol mindenre, ami él - legyen az bogár, madár, állat, növény vagy ember. Boldizsár Ildikó
-
Kicsit olyan a kert, mint a szép zene, amelyet a Nap, ez az égi karmester vezényel. Tavasszal int, kibújnak a korai hagymások levelei és kelyhei, a színek szimfóniájának első taktusai, aztán következnek a zöld akkordok, az ezerféle különös levél a zöld minden árnyalatában, illeszkedve az örökzöldek tartós, mély tónusaihoz. Aztán ahogyan az idő múlik, a Nap egy-egy intésére felszikráznak a bokrok, nyílnak a virágok: fehérek, sárgák, kékek, lilák. Bomlanak a szép rózsák illatos szirmai. Nyáron formálódnak a gyümölcsök, ősszel roskadnak a fák, a bokrok a gazdag terméstől. Csányi Vilmos
-
Ha répát akarunk, répát kell ültetnünk. Ha retket akarunk, retket kell ültetnünk. Ha szeretetet akarunk, szeretetet kell ültetnünk. Ha megértést akarunk, megértőnek kell lennünk. Ha megbecsülést akarunk, meg kell becsülnünk másokat. Ha azt akarjuk, hogy szeressenek minket, szeretnünk kell másokat. Dan Millman
-
Ha valami elég közel növekedik ahhoz, amit szeret, végül egymásba fonódik a gyökerük. Beszélhetünk a veszteségről, feldolgozhatjuk, hagyhatjuk, hogy az idő megpróbálja begyógyítani a sebeket, de a biológia törvényeit nem hághatjuk át: a kettévágott növények nem gyógyulnak, hanem elpusztulnak. Fredrik Backman
-
Az emberek megszületnek az egészség magas szintjén, jellemzően - néhány szerencsétlen kivételtől eltekintve - a teljes egészség állapotában, és aztán nem tudják, hogy mit kell az egészségükkel kezdeni. Minden gyerek kap egy csodálatos virágzó kertet ajándékba az édesanyjától. És aztán nem mondják meg neki, hogy ő a kertésze ennek a kertnek, amit gondoznia kellene!