Téma
Kezdet és vég idézetek
-
Soha, semmilyen birodalom vagy királyság örökké meg nem áll a lábán, virágozzék is sokáig erőben és hatalomban. A birodalmak, államok és királyságok olyanok, mint az emberi lény: megszületnek, deli ifjú-, majd férfikorba lépnek, végül megöregszenek és meghalnak. Nincs tehát értelme uralomra törni más népek felett, mikor eme uralom úgyis csak átmeneti és bizonytalan, mint a futó felhők az égen. Lőrincz L. László
-
Az emberek úgy viselkednek, mintha az élet valami szép ajándék lenne, és teljesen elfeledkeznek arról a tényről, hogy a fent nevezett létezés egy bő 13,7 milliárd évvel ezelőtti abszolút véletlennek köszönhető, illetve annak következménye. Nem akarok ünneprontó lenni, vagy ilyesmi, de mindannyiunk csak korlátozott számú kört tehet meg ezen a gömbkörhintán a Nap körül, aztán feldobjuk a talpunkat, és kénytelen-kelletlen ugyanabban a végtelen pokolban találjuk magunkat. Laura Steven
-
Ha még mindig azt hiszed, hogy valaki "odafent" majd megment, és megoldja az összes problémádat, csak emlékezz arra, hogy egy kerek bolygón élsz - és ez a bolygó kering. Amikor tehát felfelé nézel, nyilvánvalóan rossz irányba nézel! Egyáltalán merre van a "fent" és a "lent" ebben a hatalmas és folyamatosan táguló világegyetemben? Fogalmad sincs róla. A világegyetemben sehol nem jelölik: "Erre fel!" Az egyetlen megkülönböztetés, amellyel itt és most élhetünk, az a "belül" és a "kívül". Sadhguru