Téma
Kiégés idézetek
-
Az örök élet nem adatott meg nekünk. Helyette azt az illúziót kaptuk, hogy amíg élünk, ugyanazok maradunk, akik mindig is voltunk. S ebbe a hazugságba mélyen belerágjuk magunkat. Ezért nem tudunk jól megöregedni. Az öregedés számunkra azt jelenti, hogy Isten részvét nélkül kifoszt bennünket. De Istenre még a képzeletünkben is nehéz haragudni - túlságosan hatalmas a mi dühünk érvényesítéséhez. Tehát könnyebb megtagadni őt. Vagy a Sátánnal helyettesíteni. S a legkönnyebb a szeretett embert - nőt vagy férfit - felelőssé tenni azért, hogy kapcsolataink kiégnek, elromlanak, az imádott lélek csalódást okozó átokká válik, kellemetlen szemtanúja lesz indulásunk elkerülhetetlen kudarcainak. Popper Péter
-
A pánikbetegség olyan erős lelki fájdalom, amely végül testi fájdalomként nyilvánul meg. A szorongás olyan mértéket ölt, hogy az agynak nincs... hát jobb szó híján azt mondom, nincs elég... sávszélessége, hogy feldolgozzon minden információt. A tûzfal leomlik, hogy úgy mondjam. Eláraszt minket a szorongás. Fredrik Backman
-
Egy kapcsolatban nem az számít, hogyan néz ki a másik, hanem az, hogy hogyan érzed magad a párod mellett. Mert a szikra, a lángoló szenvedély elmúlik, és ha két ember csak a külsőségek alapján talált egymásra, akkor az együtt töltött napjaik meg vannak számlálva. Amint alábbhagy a mindent felemésztő vágy, nem marad belőlük semmi, csak két kiégett idegen, akikben semmi közös nincs. Egymásra unnak, és új társat keresnek. Ezzel ellentétben, ha két ember lelke kapcsolódik, azt nincs olyan erő, amely szét tudná választani.
-
Vannak emberek, akikben évekig csak nő a feszültség anélkül, hogy ezt észrevennék, aztán egyszer csak valami apróság kiveri náluk a biztosítékot. Akkor azt mondják: "Elég. Nem akarom ezt tovább." Van, aki megöli magát. Mások elválnak. És olyanok is akadnak, akik Afrika éhínségtől sújtott területeire utaznak, hogy megváltsák a világot. Paulo Coelho