Téma
Kirándulás idézetek
-
Jó, ha gondolkodás nélkül bele tudunk nyugodni abba, hogy minden, ami szép, érettünk van s velünk talán véget is ér. Sem a hajnalnak, sem az alkonyatnak nem ártunk vele, ha színét s hangulatát magunkénak tudjuk. Utasok vagyunk, de ez csak akkor jusson az eszünkbe, ha nehéz percek s fekete órák szakadnak reánk. Ha szelíd tájaink színeit viharok borzolják, ködök takarják, szelek temetik. Ha csúnya és nehéz helyekre jutunk, hol a tulajdonérzés ezer terhével átvergődni nem is lehetséges. Ilyenkor jó a halálra gondolni, úgy messziről, mint egy kicsit furcsa, kicsit szomorú, de kényelmes és megnyugtató útitervre. S nézni a világot, ahogy az állatok nézik. Az őzek, a szarvasok, meg a medvék. Mint valami szép idegen holmit, amelyik mellett elmegy az ember, s miközben átvált egyik sûrûből a másikba, elgyönyörködik abban, ami gyönyörködni való. Wass Albert
-
Az életben a legjobb dolgokért nem kell fizetni - vagy legalábbis nem sokat. Gyönyörködni a naplementében, virágot szedni a mezőn, majd a csokorral meglepni kedvesünket, csodálni az őszi falevelek színgazdaságát, feltöltődni az istentiszteleten, kéz a kézben sétálni egyet, vagy egyszerûen csak ücsörögni a verandán és tücsökzenét hallgatni - nem kerül semmibe. Együtt nekilátni egy doboz fagyinak, megrendelni a kedvenc pizzánkat, úszni egy nagyot, vagy megnézni egy remek filmet - valójában alig kerül valamibe. Gary Chapman
-
A séta és a beszélgetés egyaránt nagy élvezetet jelent, de hiba összekötni a kettőt egymással. Saját zajunk túlharsogja a külső világ neszeit és csöndjét... Csak olyan baráttal szabad sétára indulni (...), aki pontosan osztozik veled a tájék minden hangulatában, annyira, hogy egyetlen pillantás, egy megállás, vagy legfeljebb egy csöndes érintés elég ahhoz, hogy egymás tudtára adjuk: ugyanabban gyönyörködünk. Clive Staples Lewis