Téma
Kudarc idézetek
-
A vagyon megszerzése utáni első stádium a rongyrázás. A gazdagsággal sokféleképpen hivalkodtak az évszázadok során, de a dolog lélektana nem sokat változott. Az ókor és a középkor rabszolgái, ágyasai, aranykincsei és várkastélyai helyébe ma a magánrepülők, a nyaralószigetek meg a futball- és baseballklubok léptek. Egyeseknek már ennyi is elég. Õk kerülik a reflektorfényt, behúzódnak a luxusvilláik magas falai mögé, s barátaik és tányérnyalóik szûk körében élvezik diszkréten a nagy jólétet. John Kampfner
-
Ez voltam én: az örök kívülálló. Mi vagy visszahúzódunk a csigaházba, és névtelenül, láthatatlanná válva éljük a napjainkat, vagy az ellenkezőjét tesszük: önvédelemből megnyílunk. Nem azt kérjük, hogy fogadjanak el olyannak, amilyenek vagyunk, mindössze azt az oldalunkat kell elfogadniuk, amelyet hajlandóak vagyunk megosztani velük. Trevor Noah
-
Abban a pillanatban, amikor éppen szenvedsz a szabadságért, rádöbbensz majd, hogy a szabadság nem létezik, legfeljebb csak azért létezett, mert kerested: egy álmot keresel mindig, a születésed előtti léted emlékeiből keletkezett ideát, azét az időét, amikor teljesen szabad voltál, mert egyedül voltál. Oriana Fallaci