Téma
Kutató idézetek
-
Az előrejelzés nem a tudomány csúcsa, bár hasznos dolog, különösen elméletek cáfolásában. Az előrejelzés azonban nem lehet a modellezés egyedüli célja. (...) A modell által szolgáltatott betekintés a jelenségekbe legalább olyan fontos, mint a modell előrejelzései: a modellel való játszadozás segít megérteni a dolgokat, éppen úgy, ahogyan egy gyermek sokat tanul, mikor babáival játszik. Karl Sigmund
-
Szeretném elmondani a fiataloknak, mi a szépsége annak, hogy kutatók lehetünk. Most reflektorfénybe kerültem, de ha a rivaldafényt szeretik, akkor legyenek inkább színészek, mert a kutatópálya ezt valószínûleg nem adja meg. Ha pedig gazdagok szeretnének lenni, és sok pénzt akarnak, akkor nem tudom, mit kell tenniük. De ha azt szeretnék, hogy örömteli legyen az életük, és úgy érezzék, tettek valamit az emberekért, akkor legyenek kutatók. Talán név szerint nem fogják ismerni őket, de ők maguk mindig tudni fogják, hogy jót cselekedtek másokkal. Karikó Katalin
-
Nem hinni kell a tudományban, hanem bízni benne. Amikor a tudomány szavát halljuk, akkor nem arcokra kell figyelni, hanem arra, hogy azok az arcok a tudomány szavát közvetítik, annak bizonytalanságaival, ismereteivel, megoldásaival egyetemben. Ne arcokat kövessünk! De példaképeket mindenképp követhetünk. Kemenesi Gábor
-
A tudományban minden jelentős új felfedezésnek három fázison kell átesnie. Először azt mondja rá a tudomány, hogy nem igaz. Ha bebizonyítják a felfedezés igaz voltát, akkor azt mondják, igaz ugyan, de nem lényeges. Ha a fontosságot is bizonyítani tudják, akkor az akadémikus nyájasan mosolyogva így szól: de hiszen ezt már a régi görögök is tudták. Popper Péter
-
A tudományok mûvelői értik a szakmájukat, sőt jobban értenek hozzá, mint a bulvársajtó munkatársai. Természetesen kuruzslóktól vagy áltudományos oldalakról sok mindent össze lehet szedni az interneten, de ne feledjük, hogy a kutatók nem véletlenül tanulnak annyit egy adott témában. Ezeknél az ő véleményükre érdemesebb lehet odafigyelni, mint a fodrászéra vagy a szomszéd ismerősének az unokatestvérére. Zsiros László Róbert
-
A kutatók nem szeretnek tévedni, viszont imádják a kirakós játékokat, a világegyetem pedig a létező legnagyobb kirakós játék. Ezért tehát ha a kirakós játék egy darabkája sehogy sem illeszkedik egy bizonyos helyre, nincs értelme tovább erőltetni. Néha el kell engednünk egy feltevésünket, hogy megérthessük az összképet. A tudományos munka ára a tévedéseink beismerése. A jutalom viszont a lehető legjobb: tudás és megértés.
-
Ne keveredj konfliktusba fanatikusokkal, hacsak nem tudod szétoszlatni őket. Vallásra csak akkor támadj vallással, ha a bizonyítékaid (csodák) cáfolhatatlanok, vagy ha el tudod érni, hogy a fanatikusok elfogadjanak istentől ihletettnek. Az isteni kinyilatkozás palástja sokáig volt a tudomány akadálya. A tudomány olyan nyilvánvalóan emberi csinálmány. A fanatikusoknak (és sokan fanatikusak ebben vagy abban a dologban) tudniuk kell, hol állsz, de ami még ennél is fontosabb, fel kell ismerniük, hogy ki súg neked. Frank Herbert
-
A tudomány olyan, mint a gyümölcsfa. Időbe telik, amíg leszedhetem a termését. Úgy nem lehet gyümölcsöt termelni, hogyha az egyik évben almát akarok, akkor almafát ültetek, ha a másik évben nem olyan nagy az érdeklődés az alma iránt, akkor kivágom az almafát. A tudományt távlatban kell nézni. Oláh György
-
Fel kell hagynunk azzal, hogy a tiszteletre méltóbb hírességeket mágikus jelenéseknek lássuk, akikhez csupán passzív hódolattal vagy tolakodó kíváncsisággal lehet közelíteni. Egyszerû emberek ők is, akik kemény munkával és átgondolt stratégiával értek el kiemelkedő eredményeket. Esettanulmányokként kell rájuk tekintenünk, amelyeket darabjaira szedve tüzetesen elemeznünk kell, nem tévesztve szem elől az alapvető kérdést: "Mit hasznosíthatok ennek az embernek a példájából? Alain De Botton