Téma
Lélek idézetek
-
Történelmünk során csak ámulunk, hogy a biológusok egyre közelebbről és közelebbről vizsgálnak dolgokat, hogy a csillagászok egyre távolabb és távolabb tekintenek a sötét éjszakában időben és térben. Mégis mind között talán a legrejtélyesebb nem a közel és a távol, hanem mi vagyunk a magunk valójában. Egyáltalán képesek lennénk felismerni önmagunkat? És ha igen, képesek volnánk megismerni? Mit mondanánk magunknak? Mit tanulnánk önmagunktól? Valójában mit szeretnénk látni, ha kívülről tekinthetnénk önmagunkra?
-
Az agy az ember legkülönösebb szerve. Tanul, változik, alkalmazkodik. Megmondja, mit látunk, mit hallunk. Ettől szeretünk. Szerintem itt van a lelkünk. De nem számít, mennyi kutatást végzünk, senki se tudja megmondani, hogy a szürkeállomány a koponyánkban hogy mûködik. És amikor megsérül... amikor az emberi agyat sérülés éri... nos... akkor válik még különlegesebbé. Senki se tudja, hol végezzük.
-
Amikor az elméd elszakadt minden gondolkodástól, nincs többé gondolkodás. Az, hogy nincs gondolkodás, azt jelenti, hogy nincs "én". Amikor nincs "én", az elme olyan tiszta, mint a tér, ami azt jelenti, az elme olyan tiszta, mint egy tükör. Csupán visszatükröz minden dolgot, ami megjelenik, pontosan úgy, ahogy van: az ég kék, a fa zöld, a kutya ugat. (...) A cukor édes. Amikor látsz, amikor hallasz, amikor szagolsz, amikor ízlelsz, amikor érintesz - minden, éppen úgy, mint ez, igazság. Erre mondjuk, a "teljes világ".
-
Életünkre jellemző az a vágy, hogy tudjuk és megértsük a dolgok miértjét. Ez a vágy pedig olyan világba illik bele leginkább, amilyennek azt a Biblia tanítása szerint ismerjük. A világi álláspont szerint mind értelmünk, mind egész lényünk pusztán törékeny szikráknak tekinthetők, amelyeket az atomok kiszámíthatatlan összeütközése csihol az értelemnélküliség sötétségében, és elkerülhetetlen sorsuk az, hogy mihamar ki is aludjanak az anyagi erők folytonos összeütközése révén. Ez az elképzelés talán a legmerészebb mítosz, amely a kultúra története folyamán valaha született!