Téma
Matematikai szépség idézetek
-
Azon nem lehet csodálkozni, hogy egyik matematikus azt sem érti, miről beszél a másik. Éppen azért van ez így, mert a matematika két és félezer éven át fejlődött, és ilyen hosszú idő alatt rendkívül szétágazott. Úgyhogy tulajdonképpen nem is azt kellene mondani, hogy ez az ember matematikus, hanem azt, hogy topológus, hogy sorelméletes, hogy algebrista, sőt még ezen belül is osztályokat kellene képezni. Alexits György
-
Ma az iskolában nem azt mutatjuk be a diákoknak, hogy miről is szól valójában a matematika, és hogy mire jó, hanem mûveleteket és számításokat magoltatunk velük, gyakran mindenféle mélyebb megértés nélkül. Az ő fejükben a matek egy rideg, élettől távoli, unalmas és érdektelen tantárgy lesz. Mint egy mûvészeti óra a nagy mûvészek nélkül: megmarad funkcionális mázolásnak. Amikor tehát a diák azt mondja: "utálom a matekot", az annyit tesz, mintha azt mondaná: "utálok kerítést mázolni". Edward Frenkel
-
A tudományos eredmények nem értékelhetőek kontextusukból kiszakítva, azaz nincsenek "abszolút igazságok" még a tudományban sem. Tanulságos ezzel kapcsolatban a meteorológiai előrejelzések vagy az orvosi diagnosztika területe, ezek esetleges, néha látványos kudarcát nem a tudományterület gyengesége, hanem az eredmények túlzottan egyszerûsítő és abszolutizáló tálalása okozza.
-
A valóságos számok rakoncátlankodnak. Van azonban az emberekben egy ősi, velünk született érzés, hogy a számoknak nem szabadna rakoncátlankodniuk. Van valami tiszta és világos a szám elvont fogalmában, amely nincs kapcsolatban a gyöngyök, kavicsok vagy felhők számlálásával; kell, hogy legyen mód a számok tárgyalására a nyers valóság megjelenése nélkül is. Douglas Richard Hofstadter
-
Figyelemreméltó, hogy egyetlen papírlapra leírhatjuk az összes, negyvenhárom nagyságrendet átfogó fizikai jelenséget irányító törvényt, a Világegyetem 10 milliárd fényévnél is távolabbi zugaitól a kvarkok és a neutrínók mikrovilágáig. A papírlapon csak két egyenlet állna, Einstein gravitációelmélete és a Standard Modell. Számomra ez adja meg a legalapvetőbb szinten a természet végső egyszerûségét és harmóniáját. Michio Kaku
-
Ami ifjúságom idején, a 20. század első három évtizedében a fizikában történt, olyan gyönyörû, mint a reneszánsz mûvészet vagy a barokk zene. A kvantummechanika sokkal szebb, mint az atomfegyverek fejlesztése. A szupravezetést megmagyarázni sokkal nehezebb, sokkal izgalmasabb és sokkal kihívóbb, mint a fizika katonai alkalmazásain gondolkodni. Az a kötelességünk, hogy a tudást gyarapítsuk. Bízom benne, hogy a társadalom, amelyben élek, értelmesen fogja használni a megszerzett tudást. Teller Ede