Téma
Menyasszony idézetek
-
Vannak az életnek olyan mozzanatai, amelyek határjelzőkként állnak egy letelt időszak elébe, de egyúttal határozottan mutatnak egy új irányba. Ilyen átmeneti időpontban indíttatva érezzük magunkat arra, hogy a gondolat sasszemével felmérjük a múltat és a jelent, s így valódi helyzetünk tudatára jussunk. (...) Szeretnénk emléket állítani annak, amit már átéltünk, hogy az érzésben visszanyerje azt a helyet, amelyet a cselekvés terén elveszített; s hol is lelhetne szentebb helyre, mint a szülők szívében, hiszen ez a legenyhébb bíró, a legőszintébb résztvevő, a szeretet napja, amelynek tüze felhevíti törekvéseink legelső középpontját! Karl Marx
-
Ha a reklám nem lenne ilyen kedvelt a gyermekek körében, nem is gyakorolhatna rájuk ilyen nagy hatást. Ezért az a feladatunk, hogy felfedjük a reklám csábító stratégiáit, más szóval fellebbentsük róla a titokzatosság fátylát, amikor el akar kápráztatni bennünket. Gyermekeink beleszülettek fogyasztói társadalmunkba. Ha ezen már nem is tudnak változtatni, legalább kapják meg a lehetőséget, hogy öntudatos fogyasztókká váljanak.