Ugrás a tartalomra
Évtizedekkel ezelőtt lakást adtak a szülők a gyerekeknek - ha tudtak -, hogy elinduljanak az életben, ma nyelvet, oktatást, világlátást; többet ér, azt hiszem.
Kapcsolódó idézetek
-
Nekem, szülőként nem annyira az a szerepem, hogy felkapcsoljam a gyermekeimnek a lámpát, hanem inkább az, hogy hagyjam őket a sötétben szaladgálni (felfedezni), miközben gondoskodom a falakról is, hogy ne futhassanak túl messzire, és bizonyossá teszem a számukra: amikor falba ütköznek és elesnek, én ott leszek, és felsegítem őket. Egy kétéves gyermek ugyanis arra vágyik, hogy szabadon fedezhesse fel a világot, de ezzel egyidejûleg valaki magához is ölelje (de persze ugyanerre vágyik a tinédzser, a felnőtt... valójában mind erre vágyunk).
Beau Lotto
-
Hatalmas előnyre tesz szert az a felnőtt, akit gyerekkorában megtanították a szülei megfelelően kommunikálni. Megtanították beszélni az érzéseiről, nyíltan önérvényesíteni, építő módon vitatkozni másokkal, merni örülni, szomorúnak, haragosnak lenni, megélni az érzéseket és erről visszajelzést adni a másiknak.
-
Napjainkban egyre nagyobb szükség van arra, hogy a gyerekeknek megadjuk, a felnőtteknek pedig visszaadjuk a tudásukat saját identitásukról, a méltóságuk megőrzése érdekében. Ahogyan a két- vagy többnyelvûség gazdagságot jelent az embernek, úgy a kisebbségi lét is adhat vállalható öntudatot, kulturális gazdagságot, büszke állampolgárságot.
-
A mai szülők 20 év alatt akarják felkészíteni a gyerekeiket az életre ahelyett, hogy megtanítanák őket arra, hogyan tudnak egy életen át alkalmazkodni a változó körülményekhez. És azon sem igen gondolkodnak, mit tesznek akkor, ha a gyerekeik már felnőtt emberek lesznek. Végképp elmúltak azok az idők, amikor csak azért élt és dolgozott az ember, hogy felnevelje a gyerekeit, majd a szó szoros és átvitt értelmében nyugalomba vonult. Napjainkban azok a szülők, akiknek a gyermekei már elhagyták a szülői házat, egyfolytában azon törik a fejüket, mivel töltsék ki a hosszúra nyúlt életet.
Rudi Westendorp
-
Motiválni kell a gyerekeket a tanulásra, meg kell mutatni a tudás értékét. Hosszabb távon ugyanis biztosan sikeresebbek lesznek azok, akik többet tudnak, még ha a napi tapasztalatok és a tömegkommunikációból áramló információk nem is ezt mutatják.
Csapó Benő
-
A gyerek egy patak, később folyó, aztán folyam. Mi, a szülei legfeljebb a medret biztosíthatjuk neki, de az utat ő töri magának. Réges-rég, mondom, megboldogult hajadonkoromban elhatároztam, hogy ha egyszer gyerekem lesz, minél többet megmutatok majd neki a világból. Nem feltétlenül földrajzilag (...), hanem a maga egyszerû szépségében. A mindennapi élet feladatait és gyönyörûségeit. Történeteket, könyveket, zenét, képzőmûvészetet, a természetet, mindenféle tudást, ami a birtokunkban van, és azt, hogy hol talál választ a kérdéseire. Valahogy úgy éreztem, hogy a legnagyobb ajándék, amit adhatok neki, a választás lehetősége, és a bizalom, hogy jól választ - vagy legalábbis képes tanulni a rossz választásaiból.
D. Tóth Kriszta
-
Ezt teszi az iskolázottság. Megtanít, hogy képesek legyünk megérteni és értékelni az élet legkülönbözőbb területeit - a zenét, a mûvészeteket, a tudományt, az embereket, a természetet, saját magunkat - egy teljesen más szinten.
-
Egyes iskolák szerint elég, ha az ember elhatározza, hogy új életet akar, majd hátradől, és megvárja, míg új élete bekopogtat a második emeleti körfolyosós lakásába.
Rácz Zsuzsa
-
Különös, hogy őrzik a házak az emberek múltját (...). Sokszor úgy tûnik, az ember már rég eltemette az emlékeit, aztán egy ház, ahol valaha lakott, újraéleszti őket.
-
A gyermeknek minden becses, amivel játszhatik. Az ifjúnak: ami fölszereli az élet útjára. Az embernek: az ivadéka jövője.
Gárdonyi Géza