Téma
Menyasszony idézetek
-
A felszínes ismeretségeknek is megvan a a rendeltetése a sorsunkban, de nem szabad túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítani ezeknek. Felvillantanak egy képet, megmutatnak egy új szemléletmódot, de csupán ennyi a szerepük, s idővel ki is kopnak az életünkből. Azonban vannak olyan barátok, akik akkor is velünk maradnak, ha éppen távol vagyunk egymástól: az igazi, mély kapcsolatokat valahol egy láthatatlan szál mindig összeköti.
-
Egy bensőséges ölelés, egy gyengéd érintés az arcon vagy egy vigasztaló kéz a vállon - a legtöbben nagyon vágyunk ezekre néha. Különösen, amikor aggódunk, vagy amikor egyszerûen nehéznek tûnik az élet. (...) Az érintés azonban több puszta jóleső érzésnél vagy kellemes pillanatnál. (...) Nemcsak olyan éhség létezik, amely evéssel csillapítható, hanem úgynevezett bőréhség is. Azért érezzük olyan jól magunkat az érintések hatására, mert ilyenkor oxitocin szabadul fel a szervezetünkben, amely a jó közérzetért felelős hormonok egyike. Ez éppolyan fontos az alapvető szükségleteink kielégítéséhez, mint az ételek vagy a víz.
-
Szép és kényelmes dolog beköltözni a kész új házba, megfőzni az első teát és legelőször begyújtani a kandallóba, hagyni, hogy az első füst felszállton. De (...) az igazi boldogság az álmodás, a megálmodás, a tervezés, a rendetlen, de ütemezett építkezés idején van, mikor a szemünk előtt, lépésről lépésre, napról napra épül fel a "Ház": a Birodalom, a Párkapcsolat, az Álom, az Élet.
-
Rokon léleknek érzem, minden mozdulatát értem, s habár származás és vagyon tekintetében tátongó ûr választ el tőle, van valami az agyamban és a szívemben, a véremben és az idegeimben, ami szellemi rokonává tesz. Hogy egy-két nappal ezelőtt még egészen másképpen beszéltem? Azt mondtam, semmi közöm hozzá azon túl, hogy fizetést kapok tőle? Megtiltottam magamnak, hogy mást lássak benne, mint kenyéradó gazdámat? De hiszen ez istenkáromlás! Vétek a természet parancsa ellen! Minden jó, igaz, erős, tiszta érzésem őt veszi körül. Tudom, hogy érzelmeimet titkolnom kell; a remény parazsát el kell fojtanom; nem szabad elfelejtenem, hogy ő édeskeveset törődhet velem. Mert amikor azt mondom, hogy rokon lelkek vagyunk, nem úgy értem, hogy én is rá tudom kényszeríteni akaratomat másokra, és hogy belőlem is olyan varázserő árad, mint őbelőle. A lelki rokonságot csak úgy értem, hogy ízlésünk és hajlamaink sok tekintetben megegyeznek. Nem győzöm hangoztatni, hogy kettőnket egy világ választ el egymástól, és azért mégis szeretni fogom őt, amíg csak élek. Charlotte Bronte