Téma
Menyasszony idézetek
-
Nincs azzal semmi baj, ha az ember szegény, amíg csak a saját igényeiről van szó. Semmi nincs, amiről ne lehetne lemondani a kenyéren és vízen kívül. Lehet ugyan ábrándozni holmi skótmintás sportszatyorról, amiben az ember a szerelését hordhatná az edzésre, vagy olyan magas nyakú pulóverről, amilyet a híres író hord mélytengeri pecázás közben, de hát ezek mind helyettesíthető dolgok. Egyedül az nem pótolható, hogy másnak sem tudsz adni semmit.
-
Azért vagyunk valakivel, azért vagyunk szerelmesek, mert szeretnénk, ha lenne valaki, legalább egyvalaki, akinek igazat mondhatunk, akinek nem kell, sohasem kell hazudni: persze minden kapcsolatban van hazugság, ahogy van érdek is, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy a társunkká választott másik legfőbb erénye, hogy átláthat rajtunk.
-
Az írás feltalálása éppen feledést fog oltani azok lelkébe, akik megtanulják, mert nem gyakorolják emlékező tehetségüket - az írásban bizakodva ugyanis kívülről, idegen jelek segítségével, nem pedig belülről, a maguk erejéből fognak visszaemlékezni... A tudásnak is csak a látszatát, nem pedig valóságát nyújtod tanítványaidnak, mert sok mindenről hallva igazi tanítás nélkül azt hiszik majd, hogy sokat tudnak, pedig a valóságban általában tudatlanok és nehéz felfogásúak, hiszen bölcsek helyett látszólagos bölcsek lettek. Szókratész