Téma
Menyasszony idézetek
-
Ez lett a legfőbb belső parancsom: mindent annak látni, ami. Azaz félrelibbenteni a fátylakat, amit gyakran az ember maga gyárt magának, hogy ne kelljen szembenéznie az élet "piszkos ügyeivel", végül úgyis mindenről, amit sikerült a maga tiszta valójában megpillantanom, kiderül, hogy végtelenül talányos. Alighanem a dolgok végső egyszerûsége a legnagyobb titok.
-
A könyvek azért vannak, hogy megtartsák magukban a tudást, mialatt mi a fejünket valami jobbra használjuk. Az ismeretek számára a könyv biztosabb otthont nyújt. Az én fejemben bármilyen könyvszagú ismeretnek a felezési ideje néhány hét. Így hát az ismereteket biztos megőrzésre a könyveknek, könyvtáraknak hagyom, és inkább horgászni megyek, néha halra, néha új ismeretekre. Szent-Györgyi Albert
-
Alig volt tizenhét éves, mikor az első vallomást rebegte el neki egy lesütött szemû diák, aki napokig, hetekig készült ennek az egyetlen mondatnak a kiejtésére. És kacagva adta magát egy másiknak, csak azért, hogy másnap kacagva téphesse szét a virágait, és kacagva vághassa a szemébe: nem kellesz már. (...) Végigkacagott egy egész életet. Hiányzott belőle valami, mint ahogy hiányzik az éjszakából a fény. Mert a kacagása nem örömkacaj volt, csak valami éles, keserû indulatkitörés, valami megzabolázatlan állati szenvedély. Mert hiányzott belőle valami. Maga sem tudta, maga sem érezte talán. Az éjszaka sem érzi, hogy nincsen benne napfény. Wass Albert
-
Az írókat azért fizetik, (...) hogy "úgy tegyenek, mintha", és tudjanak épp annyit meríteni közös valóságunkból, amennyi az általuk kitalált világ hihető tálalásához kell. Úgyhogy csak semmi huncutság, az írásmûvészet nem alku tárgya, az író nem lehet hûtlen az olvasóhoz, hogy álruhát öltve folyton át- meg átlépje, oda-vissza, a képzelet és a való határát. Ian McEwan