Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Mikulás idézetek
Lehetséges (...), hogy a Föld, miként az asztronómusok állítják, átlagbolygó egy átlagcsillag körül, és elvileg még az is elképzelhető, hogy a rajta kialakult élet is átlagos, azt azonban egészen biztosra vehetjük, hogy az emberi kultúra egyáltalán nem az.
Háború idején a szerelem voltaképp nem is létezhet.
Suki Kim
Annyi valóság van, ahányan vagyunk, az analízisben is azt mondják, nem az számít, hogy mi történt valójában, hanem az, hogyan élte át az ember, és miként emlékszik rá.
Lángh Júlia
Egy házasság sem lehet tartós, ha a felek nem hagyják meg egymásnak az ártalmatlan fantáziáikat.
Ken Liu
Annak ellenére, amit a pszichológusok állítanak, tagadásban élni igenis lehetséges. Legalábbis általában. Nekem bejött, ez óvott meg attól, hogy akkor is megőrizzem ép eszemet, amikor más már rég feladta volna.
Az igaziak koldusok maradnak, csak a hazugságot lehet eladni aranyért az embereknek.
Tormay Cécile
Mindannyian hajlunk arra a feltételezésre, hogy a mi gondolataink a leghelytállóbbak. Arról azonban gyakorta megfeledkezünk, hogy házastársunk is éppen így vélekedik a saját gondolatairól.
Gary Chapman
Nem rossz, ha az ember a társaság lelke és a bulik középpontja, de néha felbecsülhetetlen értékû, ha magunkra maradhatunk gondolatainkkal és elképzeléseinkkel.
Két látszólag ellentmondó elképzelés egyaránt tartalmazhatja az igazság egy-egy aspektusát.
Louis de Broglie
Nemigazból a legnagyobb elmék sem tudnak igazságot sajtolni, (...) a tények számbavétele nélkül a lángelmék is csak kártyaházakat építenek, melyek a valóság leggyengébb szellőjének érintésére is összeomlanak.
Mentovich Ferenc