Téma
Művészet idézetek
-
Az ország határait nem lehet bővíteni politikailag anélkül, hogy az ember másokat el ne tiporna vagy meg ne bántana. A szellemi életben mindenki olyan nagy lehet, olyan nagyra fejlődhet, amennyit az esze elbír. Én ebben az értelemben kívánom, hogy Magyarország tartozzék a legnagyobb országok közé. Szent-Györgyi Albert
-
A jól mûködő demokratikus rendszereknek (...) az az előnye is, hogy a hatalommal szembeni bizalmatlanságot intézményesen kifejező és artikuláló szervezetek (szabad sajtó, civil szervezetek, kormányzati ellenőrző szervek, adott esetben a bíróságok) folyamatos felügyelet alatt tartják a döntéshozókat, és ezzel nagyban megnehezítik, hogy a tényleges, rendszerszintû összeesküvések érvényre jussanak. A tapasztalat ráadásul az, hogy minél nagyobb volumenû egy összeesküvés, annál nagyobb az esélye a lebukásnak. Krekó Péter
-
Míg a szabadság fejlődéshez és felvilágosodáshoz vezet, addig az engedélyezés lehetővé teszi a gonosznak, hogy fényes nappal is viruljon, holott a fény a halálos ellensége. Az öntelt diktátorok engedik az alattvalóiknak, hogy a világ bajaiért azokat hibáztassák, akik a legkevésbé képesek megvédeni magukat. A dölyfös uralkodók Isten nevében engedélyezik a mészárlásokat. Az önelégült államfők szabad utat engednek mindennemû gyûlöletnek mindaddig, amíg ez a saját érdekeiket szolgálja. És a sajnálatos igazság, hogy az emberek erre nagyon is fogékonyak. Az engedély a szabadság hatalmasra puffadt hullája. Neal Shusterman
-
Az ember sosem szûnik meg fiatalnak érezni magát. Lehet, hogy elkezdesz dolgozni, lesz férjed és saját házad, de ez az egész felnőttség csak színjáték. Mindannyian úgy teszünk, mintha felnőttünk volna. Tudod, melyik a legkegyetlenebb tárgy, amit valaha feltaláltak? (...) A tükör. Mert megtöri az illúziót.