November idézetek

Elrejtőzöl tán előlem? Már nyomod se leljem? Hogy` lehet e felhős órák terhét elviselnem? Messze nézek, egyre leslek, mindig, mindenütt kereslek; sóhajom panaszkodón száll, szellő búgja búsan. Ó, miért váratsz meg engem lent a kertkapuban. Rabindranath Tagore

Falainkra újabb kérget növeszt a távolság meredek görbülete. képzeletem labirintusában védtelen homokszem bolyong egy emlékkép: hol voltál, hol nem voltál valahol, valamikor, egyetlenegy. Pethes Mária

Feszül a csend, ma is hazakísért, ül az ágyamon. Lebben a függöny, játszik a fény a vállamon. Ide csak állni jár az idő, vagy meg sem érkezik. Ó hogy várlak, csak várlak, miért nem vagy itt? Rúzsa Magdolna

Közel az idő, mikor mindent elfeledsz; közel az idő, mikor téged minden elfeled. Marcus Aurelius

Káprázva ébredek: idegen ágy. Fehér hó lepi szobám padlatát. Fel-nézek: a hold vakítva ragyog. Fejem le-csügged - hazagondolok. Li Taj-po

Sötét fenn az ég, fény sehol sem ég, az arcomra álmos köd szitál; Süket, sûrû csönd, némaság köszönt, és senki nincs, ki fénylő jelet gyújtson az éjszakán.

Az idő múlása megbolygathatja a varázslatot, és az évfordulók különösen ingatag pillanatok. Deborah Harkness

Ha majd az ősz összegyûjt minden bánatot, s vele a lelkemet behinti csendesen: eljössz-e vigasztalni, kedvesem? Wass Albert

Õszi éjben, őszi délben, Óh, be könnyû Sírva, sírva leborulni. Ady Endre

Dalolnak már a legények, Fiatalok még és szépek; Nem tudják, hogy ez a múlt, Nem sejtik a háborút, Hogy úgy lesz mindennek vége, Ahogy az ősz fordul a télbe, S mindaz, ami megmarad: Az álmaid s te magad. Ismerős Arcok

Lábujjhegyen jár-kel az ősz, majd a tél, szendereg minden, mint egy kisgyerek, jégvirág sző az ablakra makramét, de leolvad majd, ha itt a kikelet.

Néha magam előtt látom az eljövendő napok sorát, a holnap a legnagyobb és a legtisztább. A továbbiakban egyre kisebbek és kisebbek, és egyre távolabbiak, de egytől egyig engem fenyegetnek. Olyan, mintha azt mondanák: "Óvakodj tőlem! Jövök!" És néha... néha figyelem az év napjait: a születésnapokat, az évfordulókat, jókat és rosszakat egyaránt, és arra gondolok, hogy van egy fontosabb dátum ezeknél. A nap, amikor majd meghalok. Csak fekszem majd. Alattomos és csöndes nap az összes többi között, és rám vár. Ki tudja? Talán a mai nap az.

Nincs idegesítőbb a gyermeki csacsogásnál, és nincs szomorúbb a csendnél, ami utánuk marad. Mark Lawrence

Köpenyem szél, vánkosom szikla, Otthonom a messzeség, de a szikra álmod tüzéhez én leszek az éjben, Lángszívem izzik a fekete sötétben.

Vészes éjjel villám csapkod a romra - Mintha néha még lelkem is ragyogna: Lángba borul egy-egy emlék tüzétül, De azután még jobban elsötétül. Endrődi Sándor

Bármi is a felejtés magyarázata, a következményei mély melankóliával tölthetnek el minket. A kezdet túl későn jön el. Látod, ahogy az épp kétéves fiad a nagyapjával játszik, és tudod, hogy ami később az első emléke lesz, legkorábban majd másfél év múlva rögzül. Elkeseredetten tudatosul benned, hogy mi hiányzik a kisgyerekből: egy gomb rec felirattal, és egy piros lámpa, amely megnyugtatóan mutatja, hogy az agya épp rögzíti a képet. Douwe Draaisma

Közhely, de igaz: utólag könnyû okosnak lenni. A friss érzelmek csapdájában nem látunk tisztán, a rajtunk uralkodó démonok úgy játszadoznak velünk, mint őszi szél a lehullott falevéllel. Az idő lecsillapítja, sőt néha elpusztítja a szeretet és gyûlölet démonait, csak halványuló emlékük marad meg, s a múlt ködfüggönyének hasadékain át elénk tárul mindaz, amit akkor észre sem vettünk.

Miként a fû, majd én is sorvadok, S ha gyötörnek is vágyak, sóhajok, Csak úgy szólnak a bordáim alatt, Mint rét ölén az őszi bogarak. Bárdosi Németh János

A legijesztőbb, ha elérkezik az a kor, amikor már nincs tanú. Elmentek, elvitték a korszakok, homály fed bizonyos eseményeket, amelyeket már soha senkitől sem kérdezhetünk meg. Persze kis emberek kis eseményeit, de azok életéből tevődik össze a nagy, az egész. Gobbi Hilda

A köd, a csönd sosem ragyog. Én már ködből, csöndből vagyok. József Attila