Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Mint ahogy azt sem tudom, hogy azért maradtam-e életben, mert tényleg tudok hazudni. És azt sem tudom, hazudtam-e egyáltalán. Nyilván, hogy hazudtam. Mindenki hazudik. A felnőttek is. Szavakkal, mozdulatokkal, viselkedéssel. Ki, ahogy tud. Mert mindig mindenki túl akar élni. Túlélni valamit. Csak tudnám, minek. Petőcz András
-
Ha valaki annyi bátorságot visz bele az életbe, hogy a világ nem is tudja megtörni, csak úgy, ha megöli, akkor bizony meg is öli. Mert az a mi sorsunk, hogy az élet megtörjön minket, de néha éppen azon a ponton leszünk erősek, ahol legjobban megtört az élet. De akit megtörni nem bír, azt megöli a világ. Részrehajlás nélkül öli meg őket, a jókat és nemeslelkûeket és bátrakat egyformán. Ernest Hemingway
-
- Kétféle fontos ember létezik, Shallan. Vannak azok, akik, amikor az idő sziklatömbje feléjük gurul, kiállnak elé és kinyújtják felé a kezüket. Egész életükben azt mondták nekik, milyen nagyszerûek. Feltételezik, hogy a világ majd engedelmeskedik a szeszélyeiknek, ahogy a dajkájuk is tette, amikor hozott nekik még egy pohár tejet. Ezek az emberek pacaként végzik. Más emberek oldalra húzódnak, amikor az idő kőtömbje elhalad, de hamar azt mondják: "Lássátok, mit tettem! Én gurítottam ide a követ! Ne kelljen megismételnem!" Ezek az emberek elérik, hogy mindenki más pacaként végezze. - Nincs harmadik emberfajta? - De igen, csak ők szörnyen ritkák. Õk tudják, hogy nem állíthatják meg a sziklatömböt. Úgyhogy mellette sétálnak, tanulmányozzák és kivárják az idejüket. Aztán meglökik, de csak nagyon picit, hogy valamelyest letérítsék az útjáról. Ezek azok az emberek... nos, ezek azok, akik tényleg változtatnak a világon. És ők halálra rémítenek engem. Mert az emberek sosem látnak olyan messzire, mint azt hiszik. Brandon Sanderson
-
Egy beszélgetésben két ember összetalálkozik, és keresi az igazságot. De itt a beszélgetésben két lehetőség van: az egyik, hogy keressük az igazságot, és sikerült a beszélgetés, ha sikerült az igazság valamifajta oldalára rájönni. A másik, ami a legtöbb emberben sajnos megvan, hogy a beszélgetésben érvényesülni akar. És mihelyt érvényesülni akar, akkor cigányútra megy az egész. Lukács György
-
Ha valóban létezik Isten, aki a világot kormányozza, vagy teljesen ostobának, vagy szadistának kell lennie. Vagy ami még valószínûbb: mi, akik olyan nagyon fontosnak érezzük magunkat, az Õ szemében nem vagyunk többek, mint jól idomított kis egerek, amelyeket egész életükben nevetséges és megalázó mutatványokra kényszerít. Aki pedig nem akar a többiekkel játszani, azt eltapossa, akár egy nyomorult férget.