Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Mindennek vége szakad egyszer. Minden egyes másodpercben valahol a világon átutazik valaki az ismeretlenbe. Gyakran tapasztalta, hogy az életet a haláltól elválasztó nagy forgóajtó állandóan mozgásban van. A végtelenség emberi elme által felfoghatatlan egyenletében a halandó élet jön-megy szempillantás alatt. Hogy hogyan és miért, talán jobb is, ha rejtve marad. Az egyetlen ésszerû dolog, amit az ember tehet, hogy megy a maga útján, és megpróbál élni az esélyeivel, amíg nem neki forog az ajtó.
-
Mindannyian bonyolultabbak vagyunk, mint régen. Úgy érzem, hogy sokkal igényesebbek és óvatosabbak lettünk. A nőknek és a férfiaknak egyaránt egyre magasabbak az elvárásaik, ez pedig néha túl nagy nyomást jelent, mivel nem mindig van meg minden a partneredben, amit szeretnél. Meg kell tanulnunk elfogadni, hogy különbözőek vagyunk, és élvezni azt, hogy mindannyian másképp fejlődünk. Éppen ezért meg kell tanulni elfogadni azt, hogy a pároknak alkalmazkodniuk kell egymáshoz. Jennifer Aniston
-
A többség számára a munkaerő-felvétel alapvetően romantikus folyamat, amiben az állásinterjú a randevú deszexualizált változata. Olyan embert keresünk, akivel azonnal fellép az a híres-neves ösztönös vonzalom első látásra, és akkor is ezt tartjuk a legjobb jelnek, ha az ezt követő kapcsolat könnyes véget ér, s kiderül, hogy a felekben semmi közös nincsen. A szerelem korlátlan ígéretét akarjuk. Ezzel szemben a strukturált interjú mintha csak az érdekházasságok száraz logikájának és gyakorlatiasságának elvén mûködne. Malcolm Gladwell
-
Önmagunk társasága kevésbé stresszes és ugyanolyan jó lehet, mint másoké. Ha fel akarunk fedezni egy új parkot, hát induljunk most, azonnal! Miért várnánk, hogy más mikor talál szabad helyet számunkra a naptárában, hogy aztán az utolsó pillanatban cserben hagyjon minket? Legyünk önmagunk barátai! Így pontosan azt tehetjük, amihez kedvünk van.
-
Emberi ösztöneink azt feltételeztetik velünk, hogy a legtöbb dolog egyáltalán nem érdekes. A tévé távirányítójával váltogatjuk a tévécsatornákat, tíz adásba is belenézünk, míg az egyik mellett döntünk. A könyvesboltban húsz regénybe is beleolvasunk, aztán kiválasztjuk azt az egyet, amit akarunk. Megszûrjük, rangsoroljuk, megítéljük a lehetőségeket. Kénytelenek vagyunk ezt tenni, hisz rettentő sok választási lehetőség van. De ha az ember író akar lenni, nap mint nap meg kell küzdenie ezzel az érdektelenség-sugalló ösztönnel. A sampon nem tûnik érdekesnek? A fenébe is, muszáj annak lennie, és ha nem az, akkor is azt kell hinnem, hogyha elindulok ezen a nyomon, valami érdekesre bukkanok. Malcolm Gladwell
-
Kell, hogy legyen egy cél a fejedben: följutni a csúcsra. De ahogy haladsz fölfelé, egyre több dolgot láthatsz, és semmibe nem kerül néha megállni és élvezni a kilátást. Minden meghódított méterrel egyre messzebb látsz, és ezt ki kell használnod, hogy olyan dolgokat fedezhess föl, amiket addig nem vettél észre. Paulo Coelho