Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Mikor az ember átlépi egy másik ország határát, legelőször is nem az lepi meg, ami más, mint otthon, hanem ami ugyanaz. Talán azért, mert az utazás nagyon is felkelti az emberben a gyermeki képzeletet, a naiv csoda-várást és csupa rendkívülire, sose látottra, csupa "más"-ra készíti fel. Somlyó György
-
Tessék: álarcok, maszkok. Nem az a maszk számít, amit félrelök. Ám amit megfog és az arca elé emel, az már egy-egy vonás magából. Az ember nem ilyen, vagy olyan, hanem ilyen is meg olyan is. Ne akarjon mindennek szilárd körvonalakat, érzelmeire fogantyúkat, hogy megragadhassa azokat. Vagyunk néhányan ilyen furcsa halandók. Nem racionálisak, hanem emocionálisak. Nem baj, ha nem értenek minket, még az sem baj, ha bolondnak tartanak. Mélységesen nem számít, milyennek látnak bennünket mások, ha a mi ablakaink a képzeletre nyílnak, s ha tükreink olyan világba vezetnek, ahová a köznapok embere soha el nem juthat. Vavyan Fable
-
Mondok valamit: végre én akarok lenni az a bizonyos másik! Legalább egyszer. Az a titokzatos és félelmet keltő másik. Az, akiről kapásból feltételezed, hogy szebb, fiatalabb, és persze vékonyabb, mint te. Az, akiről szentül hiszed, hogy sosem lép ki az ajtón smink és tûsarok nélkül. A másik, akinek nincs lelkiismerete, aki nincs tekintettel senkire (főleg rád nem), és aki pont a te pasidban kelti fel azt az érzést, hogy ő valami különleges. A legrosszabb esetben a pasi ezt el is hiszi. Szeretnék végre én veszélyt jelenteni valakire, ahelyett, hogy mindig én érzem magam veszélyben. Szeretném, ha lennének titkaim, ahelyett, hogy folyton csak kitalálok magamnak egy-kettőt. A fenébe is, miért vagyok mindig én az egyik, és soha nem a másik?
-
Megváltozhatunk, mert rendelkezésünkre áll az ész hatalma. De csak kifelé. A bensőnkben, azokban a folyamatokban, melyek együttvéve az életünket teszik - akár férfiak vagyunk, akár nők -, csak apró és tehetetlen játékszerei vagyunk a legeslegnagyobb csodának, a legszebb, legmindenhatóbb hatalomnak - a természetnek! Bernhard Bauer
-
Tévedsz, ha azt hiszed, hogy az öröm csakis vagy elsősorban az emberi kapcsolatokból származik. Isten mindenüvé rejtett belőle. Benne van mindenben, abban is, amit átélünk, tapasztalunk. Csak vennünk kell a bátorságot, hogy szembeforduljunk megszokott életmódunkkal és újfajta, a hagyományostól eltérő életet kezdjünk.